Nyomtatás

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) célja a magyar társadalom környezeti és fenntarthatósági problémákkal szembeni érzékenységének növelése, a helyi közösségek bevonása ezek megoldására. 

Ennek érdekében az alapítvány kiemelten támogatja a környezetvédelemmel és a klímaváltozással kapcsolatos ismeretek többszintű oktatásának kialakítását és fejlesztését, a társadalom környezettudatosságának fejlesztését, a környezetvédelem és a klímaváltozás kapcsán az egyének és a társadalom értékszemléletének, viselkedésének, termelői és fogyasztói szokásainak, törekvéseinek megváltoztatását, a társadalom és a környezet közötti új viszonyrendszer kialakítását, a klímaváltozás hatásaival szemben való fellépést, az alkalmazkodás helyi és országos közösségi programjait. 

…a korban, amikor szóban már szinte minden mellé odabiggyesztik a fenntarthatóság, amúgy nehezen meghatározható fogalmát, hajlamosak vagyunk elmenni a pofonegyszerű dolgok mellett.
Mi a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnál tudjuk, hogy a közös jövőnk a tudományos akadémiák kutatóintézetein, nagy energetikai mamutcégek vezetői értekezletein, felelősen gondolkodó start-upok ötletelgetésein éppúgy múlik, miként a Pitypang csoport 4 évesein, vagy a 3./B kisiskolásain. Mindenkinek megvan a saját dolga a „világ megmentésének” nagy feladatában.


A folyóink tisztítása vagy a PET-palack gyűjtés pont annyira fontos, mint egy ovikertet felásni, vagy az iskolai magaságyásba paradicsompalántát ültetni. Hisszük ugyanis, hogy a vetemények mellett tanított óvodások és iskolások jó eséllyel majd nem szennyezik a vizeinket és nem szemetelik tele határainkat. Játszva tanulnak.

Az Iskolakert-fejlesztési Program során megtanultuk, hogy egy szép kert sokkal több örömet és hasznos tudást ad, mint amennyi energiát és időt igényel. Ezért nagy örömmel támogatjuk az iskolai és óvodai kertek minél szélesebb körben való népszerűsítését a programon keresztül. 
 


 


Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program III. ütemében a KBKA támogatásával egy kiterjedt sajtókampány valósulhatott meg, mely által a program üzenetei széles körben eljuthattak a közös ügyért tenni tudó további célcsoportokhoz: több mint 200 000 emberhez jutott el az influencer kampány, közel 20 000 olvasója volt az online PR cikkeknek, több mint 75 000  megtekintése volt a saját gyártású videónak RTL KLUB Reggeli és a TV2 MOKKA: több mint 300 000 ember nézte a reggeli adásokat.

https://youtu.be/6AAXzi1QeBY

https://youtu.be/SJDbDmaWL7s