Kert-kóstolgató pályázat Kárpát-medencei részvétellel

2022. június 10-én az Almazöld Konferencián, a budapesti Margitszigeten adták át a Pontvelem nonprofit kft. és az EMMI, mint projektgazda által szervezett Fenntarthatósági Témahét keretében kiírt versenyek és pályázatok díjait. Ezek egyike volt az az idén elindult Kert-kóstolgató Pályázat. Ebben a jelentkező iskoláknak az iskolakerttel való ismerkedést elősegítő ágyást kellett készíteniük, beültetniük és minél több fenntartható megoldást alkalmazniuk. A három kategóriában (1-4, 5-8, 9-12. osztályok) meghirdetett díjakat a zsűri képviseletében dr. Halbritter András adta át. 

43 hiánytalan pályázat érkezett be: legtöbbjük az eredeti célnak megfelelően egy új ágyás kialakításával kóstoltak bele az iskolakerti munkába, de voltak, akik nagyobb, több osztálynak is feladatot adó iskolakertet alakítottak ki. Arra is volt példa, hogy korábbi iskolakerti terveik megvalósításához ez a pályázat adta az utolsó lökést, vagy a járvány alatt felhagyott iskolakerti ágyásokat e keretben élesztették újjá. A pályázatok nagy részében a saját biozöldség, fűszer termesztésén, a komposztáláson túl megjelentek olyan fenntartható megoldások, mint a beporzók és madarak védelme, az újrahasznosítás, néhol pedig a tájfajták megőrzése, a talajmegújítás és az esővíz gyűjtése, illetve a éghajlatváltozás problémájához kapcsolódó időjárási megfigyelések végzése, egyszerű mérőeszközök telepítése. Több esetben a fejlesztést maguk a diákok kezdeményezték.

Gratulálunk a díjazottaknak és bíztatunk minden pályázót, hogy folytassa a kerti munkát, hívjanak ki más osztálytársakat, osztályokat, más tanítókat és tanárokat is!

 

1-4. évfolyam    

HELYEZÉS ISKOLA NEVE CSAPAT NEVE FELKÉSZÍTŐ TANÁR NEVE
1. hely Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa "Rém jó" csapat Böjti Angéla
2. hely Szent István Körúti EGYMI, Jászberény "Kiskertészek" Csáki Brigitta
3. hely Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola Gy. Szabó Béla Tagiskolája, Szank Ökolurkók Horváth Attiláné

 

5-8. évfolyam

HELYEZÉS ISKOLA NEVE CSAPAT NEVE FELKÉSZÍTŐ TANÁR NEVE
1. hely Debrecen-Bánki Református Általános Iskola Refikert Kovács Orsolya
2. hely Szigetköz Körzeti Általános és Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Darnózseli Újraélesztők Kern Olivér
3. hely Ady Endre Általános Iskola, Kalotaszentkirály Mezőgazdászok Török Tímea-Éva

 

9-12. évfolyam

HELYEZÉS ISKOLA NEVE CSAPAT NEVE FELKÉSZÍTŐ TANÁR NEVE
1. hely Északi Agrárszakképzési Centrum Pétervásárai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Pétervására Péterke Szaki 10.C Molnárné Hajdú Edina
2. hely Debreceni Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény KertÉszek Kardos Anikó
3. hely Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Zirc Fűszerkert Reszl Berta
 

 

 

A Program honlapja: https://www.fenntarthatosagi.temahet.hu/faultetesi-program

Az Iskolakertekért Alapítvány fenntartható működésének támogatása c. pályázatunkat a Nemzeti Együttműködési Alap 1200000 Ft-tal támogatta (NEA-UN-18-M-0332 sz.).

támogatásával

Adója 1%-ával támogassa az iskolakertek ügyét!