Tavaszi kert-be-vetés Csabrendeken!

A Csabrendeki Általános Iskola kertvezetőjének, Németh Györgynek leveléből idézünk!

„Örömmel számolok be az ősz óta kertünkben történt fontosabb eseményekről, fejlődésekről néhány fénykép kíséretében!
Még az ősz során több gyümölcsfát, cserjét ültettünk a gyerekkel kertünkbe, pótlás és fajtabővítés, fajtamegőrzés céljából. Telepítésre kerültek alma, körte, mandula és szelídgesztenye fák, valamint két füge bokor. Régi magyar fajták közül került ki a körte (Aratási), a szelídgesztenye (zalai tájfajta) és az alma (Éva) is.
Ősszel kezdtük el a „Fogadj örökbe egy hársfát!” akciónkat. Melynek során mintegy 40 db, a kertünkben gyerekekkel közösen gondozott kislevelű hársfát ajándékoztunk el a községben. Ehhez kapcsolódva, málnatöveket is lehetett kertünkből vinni telepítésre. Nagy sikere volt mindkét kezdeményezésnek. Öröm és jó érzés volt számomra, látni a fiatal szülőket, akik kis gyermekeikkel jöttek el a csemetékért. Jó volt beszélgetni velük, akik néhány esztendeje még diákként segítették a kert gondozását! 

 

Március 4-én, Orovecz Pista bácsi, a gyümölcsfák metszésének, oltásának, szemzésének értő mestere tartott érdekes metszési bemutatót több osztályunk számára. Folytattuk a kert infrastruktúrájának bővítését, megújítását is. Új ajtók készültek a villanyóra szekrényre, kerti WC-re. Elkészítését, festésüket volt tanítványaim végezték. 

A tavaly készült komposztálók mellé, idén egy magas ágyást állítottunk össze 8. osztályos fiúkkal. Az önkormányzattal közös pályázatunknak köszönhetően, sikerült egy 7 lóerős kapálógépet beszereznünk munkáink megkönnyítésére. Ezen a hétvégén pedig az önkormányzat, valamint lelkes szülők és gyerekek segítségével, felállításra került a tavaly eltervezett kerti pavilonunk is.

                                                        

Ötödik osztályos tanulóinkkal csatlakoztunk a „Beporzó barát”-kert felhíváshoz. Eddig 5 darab, igényesen összeállított, változatos küllemű „Rovarhotel” készült el ennek során. 

Első osztályosainknak május első hetében tartottam érzékszervi vizsgálattal egybekötött bemutatót kertünk gyógy-, és fűszernövényeiről. A gyerekek az előadás végén, örömmel vitték haza a kapott édeskömény magokat otthoni ültetésre.
A lelkesedés szülők és gyermekek esetében egyaránt, továbbra is töretlen. Segítségükkel igyekszem az eltervezett fejlesztéseket, felújításokat folytatni, befejezni!”

A beporzókat és a felsősöket így várja a csabrendeki iskolakert! Fogadjátok szeretettel a fényképeket, amelyek magukért beszélnek!

Alapítványunk és az Iskolakert-hálózat támogatói:

Adója 1%-ával támogassa az iskolakertek ügyét!