Nyomtatás

Mentor-szeminárium és mentor-kézikönyv
 

Az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM kitűzött célja, hogy Magyarország egész területén egyenletesen fejlődjenek az iskolakertek és beinduljon a környezeti nevelésnek a kerti tevékenységek által történő támogatása helyi jó példák hatóereje által. Fontos, hogy ebbe a munkába minél több gyakorló iskolakert-vezetőt be tudjunk vonni és hogy ezt a feladatot összehangoltan, közösen megfogalmazott elvek alapján tudjuk végezni. Az országos program részeként megvalósuló mentorkert-hálózat fejlesztése - azaz mentorkertek kijelölése az ország minden megyéjében - ezt a célt szolgálja. Jelenleg 13 megyében működnek már a mentorkertek, és remélhetőleg pár év leforgása alatt elérhető lesz az országos lefedettség.

Ahhoz, hogy a mentorálás minél hatékonyabban és egyenletes minőségben valósuljon meg, idén szemináriumot szerveztünk a mentorkerteket vezető munkaközösségek számára.  A tervezett 2 napos közösségépítő együttlétet a járványhelyzet átalakította, így szűkebb időkeretben és online térben valósult meg a találkozó.


A szakmai program elsődleges célja az volt, hogy megismerkedjenek egymással a program I., II., és III. ütemének mentor-iskolakerti munkaközösségei (11 iskolai és 5 óvodai helyszínről).

Először ismertettük az országos program elképzeléseit a mentor kertek iskolakerti katalizátor szerepéről. Megfogalmaztuk annak jelentőségét is, hogy csapatban gondolkodjunk, és lássuk a magunk és egymás helyét ebben a mentor-csapatban identitásunk megerősítése érdekében.


Kép: A mentorkertek katalizátor szerepe a magyar iskolakertmozgalomban

A bemutatkozáshoz minden mentorkert-közösség készített azonos szempontok szerint egy rövid bemutatkozót a csapatról, a kert működéséről, az egyedi sajátosságaikról és erősségeikről, fejlesztési terveikről, amit a szemináriumon röviden ismertettek és megválaszolták a felmerülő kérdéseket.


A mentor szeminárium meghívott előadója volt Prof. Dorothee Benkowitz (BAG Schulgarten), aki a németországi szövetségi iskolakert-munkaközösség tudásmegosztás terén szerzett tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel.

További vendégünk volt Dr. Dúll Andrea, az Ember-Környezet Tranzakció Intézet (ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar) igazgatója is, aki az iskolakerti munka környezetpszichológiai megfontolásaira hívta fel a figyelmet.

További célja volt a találkozásnak, hogy együtt megfogalmazzuk a mentorstátusz mibenlétét és kialakítsunk egy közös stratégiát az elkövetkezendő 4-5 évre. A közösen elfogadott alapelveket, mentorálást segítő praktikus ismereteket a Mentor kézikönyvben foglaltuk össze.