Az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM gyűjtőprogram, melynek megvalósulása alprogramok formájában történik. A 2019 - 2023 között megvalósult 4 ütem fő támogatója az aktuálisan a környezeti nevelésért felelős tárca (Agrárminisztérium, Technológiai és Ipari Minisztérium, Energiaügyi Minisztérium) volt. Az egyes ütemek során további szervezetekkel bővült a támogatók köre: Kék Bolygó Alapítvány, Magyar Biokultúra Szövetség, PontVelem Nonprofit Kft. Szakmai megvalósító az Iskolakertekért Alapítvány.
A 2024-ben meghirdetésre kerülő V. ütem támogatója az Energiaügyi Minisztérium.

Beszámoló
Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, EGYMI
Budapest, XIV. kerület
(Iskolakerti Alapozó Alprogram I. ütem, Kezdő - 2 iskola kategória)

Az intézmény 2019-ben vehette át a magaságyásokat, a kerti tevékenységhez szükséges eszközöket, vetőmagokat és termőföldet. Június elején felavatták a MEX-KERT-et és beültették az ágyásokat.


Nyári tábort szerveztek a kertészkedést szerető gyerekeknek, járt náluk olyan táborozó, aki először itt próbálta ki a kertészkedést! Fakérgeket festettek, komposztáltak, homokvárat építettek, kísérleteztek földdel-vízzel-levegővel, ellátogattak a Vakok kertjébe, hogy megnézzék, ott hogyan gondozzák a növényeket az iskola volt tanulói.

Gondoltak a felnőttekre, kialakítottak egy „Pihen-tető”-nek elnevezett teraszt.
 

„Pihen-tető”-mely a pedagógusok felüdülését szolgálja.

A kert lehetőségeit próbálták minél többen kihasználni, Öko-szakköröseik munkatervet dolgoztak ki, a nagyobbak életvitel órán vettek részt, ahol a kerttervezés szempontjait ismerhették meg, alsósok és felsősök is (3-3 osztály) dolgoztak a kertben. Már ősszel készültek a tavaszra, virághagymákat dugtak le.


 

 

Beszámoló

Irinyi Károly Általános Iskola és AMI
Fekete Borbála Általános Iskolájából, Szentpéterszeg
 (Iskolakerti Alapozó Alprogram I. ütem, Kezdő - 1 iskola kategória)
 

A szentpéterszegi Irinyi Károly Általános Iskola és AMI, Fekete Borbála Általános Iskolájának iskolakertje a 2018/2019-es tanévben létesült, az Iskolakerti Alapozó Alprogram I. ütemében.  Az iskolához közel eső magántelken jött létre, két lelkes pedagógus kezdeményezésére: ” …azt tapasztaltuk, hogy hiába élünk az Alföldön, vidéken, ma már a falvakban sem műveli mindenki a kertjét”.


A mezítlábas ösvény próbája a kertavatón, 2019. június

 


Paprikaszüret

 

Mit tehetnek az iskolák és a tanárok?

"A 2020-as Környezetvédelmi Világnap alkalmából „PRAKTIKUS KALAUZ” jelent meg magánembereknek, vallási csoportoknak, üzletembereknek, városoknak, kormányoknak, iskoláknak és egyetemeknek, fiatalok csoportjainak és civil szervezeteknek..."

Az iskolákak és tanároknak szóló rész megjelent magyarul is az Eionet honlapján: https://eionet.kormany.hu/mit-tehetnek-az-iskolak-es-a-tanarok.

Pedagógiai mentorálás (III. ütem, 2020)

Elindultak a pedagógiai mentorálások
 

Az Iskolakerti Alapozó Alprogram III. ütemének nyertes iskoláiban, mentorintézményeiben a járványügyi előírások enyhülésével, júniusban elindultak a pedagógiai mentorálások. Az intézményeket sorban keresik fel az Iskolakertekért Alapítvány munkatársai, akik a helyszíni sajátosságokat felmérve együtt gondolkoznak a kertvezetőkkel, konzultálnak az intézményvezetőkkel, tanácsaikkal segítenek a kert elindításban, a kerthez kötődő tevékenységek integrálásában, a pedagógiai szempontok érvényesítésében. Korábbi tapasztalataikra támaszkodva felhívják a figyelmet  a lehetséges buktatókra, veszélyekre, de még inkább a bevált módszerekre, jó gyakorlatokra.  Az igényektől függően további kapcsolatot ápolnak az intézmények pedagógusaival, akik kérdéseikkel telefonon és e-mailben is megkereshetik a pedagógiai mentorukat, a tudásmegosztás folyamatos. A képzésen résztvevők kérdéseikkel fordulhatnak a mentoraik felé, a későbbiekben is számíthatnak a támogatásukra, mind a beszámoló készítésekor, mind egy újonnan felmerülő probléma megoldásakor. A helyszíni mentorálások segítenek tisztázni az esetleges félreértéseket az iskolakert szerepéről és a projekt kötelezettségeiről. A helyszínen a mentorok az iskolakerti oktatáshoz szükséges térrendezéshez is tanácsokat adnak. Fontos, hogy az iskolakert kialakítása és használata ne erőforrásokat vonjon el az iskola, óvoda meglévő erősségeitől, programjaitól, hanem kapcsolódjon azokhoz és segítse megvalósulásukat.


Megbeszélés a dorogi mentoróvodában

Az egerbatkai óvoda tervezett kertjének felmérése

A tiszakécskei óvoda régi-új óvodakertje

 

Kiszállításra készülnek az eszközcsomagok

A nyertes ajánlattevő, az Oázis Kertészeti Kft. összeállította a megrendelt óvodakerti és iskolakerti egység-eszközcsomagokat és nemsokára elkezdi a kiszállítást.

Óvodakerti eszközcsomagok kiszállításra készen.
Fénykép: Oázis Kertészeti Kft.
Iskolakerti eszközcsomagok kiszállításra készen.
Fénykép: Oázis Kertészeti Kft.

Alkategóriák