- Részletek
Projektzáró rendezvény
(Országos Iskolakert-Fejlesztési Program Iskolakerti Alapozó Alprogram III. ütem)
Az online formában megtartott rendezvény 2021. január 26-án zajlott, 14 órától 17 óráig. Célul tűztük ki, hogy a 2020. évi alapozó alprogramban résztvevő intézmények áttekintő képet kapjanak a program szervezésének részleteiről, megismerjék a támogatókat, egymás tevékenységébe bepillantást nyerjenek, elinduljon egy kölcsönös kommunikáció, kapcsolat alakulhasson ki közöttük, ami a 2020. évi pandémia miatti elzártság miatt eddig korlátozottan történhetett meg.
A rendezvény az Iskolakertekért Alapítvány Microsoft Teams felületén lett kialakítva, ide tudtak a regisztrált résztvevők a megadott időpontban belépni.
Az online formában megvalósult rendezvény 3 órás programján 167 fő vett részt, a részvevő intézmények képviselői mellett köszönthettük az Agrárminisztérium, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Magyar Biokultúra Szövetség munkatársait, továbbá az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkársága, az Oktatási Hivatal, és intézmények (óvodák, iskolák) fenntartóinak képviselőit is.
Előadást tartottak: az Iskolakertekért Alapítvány szakmai munkatársai, Mátyás Izolda, dr. Halbritter András, és Huzián Zsófia, a Magyar Biokultúra Szövetség (konzorciumi partner) munkatársai: Krnács Kitti és Gelencsér Margit.
A program résztvevői közül minden kategória képviseletében egy-egy intézmény kertvezetője beszámolt kertjük kialakításáról és az éves óvodakerti/iskolakerti tevékenységeikről. A kertbemutatókat színesítette a “Gyerekszáj” megszólaltatása néhány intézmény által beküldött rövid gyermek felvételek bejátszásával.
Az Alapozó Alprogram II. ütemének tavaly nyári zárórendezvénye elmaradt a világjárvány következtében. Ezért a II. ütem résztvevőit is meghívtuk a hallgatóság körébe, és az ütem legjelentősebb fejlesztéséről, a SzínesHáz szabadtéri tanterem - példás összefogással történő - megvalósításáról Szelesné Kása Ilona (Színeskert: Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és AMI) osztotta meg gondolatait és örömét. |
|
Várunk téged a SzínesKertbe SzínesHázba Lakitelekre
Szelesné Kása Ilona
öko művésztanár és öko diákjai Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
|
|
|
|
A mentorkertekben megrendezett nyílt napok két kivétellel (Hegykő, Solymár) online formában zajlottak idén ősszel. Mind a személyesen megtartott, mind az online nyílt nap tapasztalatairól beszámolt egy-egy kertvezető: Molnár Péterné a résztvevők jelenlétében megtartott bemutató foglalkozásokról osztott meg életképeket (Sulifarm: Hegykő, Fertő-táj Általános Iskola). |
|
|
![]() |
|
Fodorné Magyar Ágnes (Rózsavölgyi Gyermekkert: |
A rendezvényt követően sok pozitív visszajelzést kaptunk, örülünk, hogy hasznosnak tartottátok a zárórendezvényen elhangzott előadásokat, beszámolókat!
- Részletek
|
|
13.45-14.00 Belépés az online rendezvény felületére
14.00-14.05 Az esemény megnyitása - Iskolakertekért Alapítvány
14.05-14.10 Az Agrárminisztérium köszöntője - Szíjártó Ágnes főosztályvezető, Agrárminisztérium, Környezetfejlesztési és
–stratégiai Főosztály
14.10-14.40 Iskolakerti Alapozó Alprogram III. ütemének felépítése és megvalósult eredményei - Iskolakertekért Alapítvány
munkatársai
14.40-14.50 Iskolakertészet ökológiai szemlélettel - a Magyar Biokultúra Szövetség támogatásaként megvalósult gyakorlati kézikönyv ismertetése - Krnács Kitti, Magyar Biokultúra Szövetség
14.50-15.10 SZÜNET - Iskolakerti és óvodakerti alkotások - virtuális kiállítás vetítése a résztvevő intézmények gyerekeinek alkotásaiból
III. ÜTEM RÉSZTVEVŐINEK BEMUTATKOZÁSA - KATEGÓRIÁNKÉNT EGY-EGY INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA AZ ELÉRT EREDMÉNYEKRŐL
15.10-15.25 KEZDŐ ÓVODÁK
Gyerekszáj: Vak Bottyán Óvoda és Bölcsőde Nagyszékelyi Tagintézménye
Bemutatkozik: Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde Vadvirág Tagóvodája
15.25-15.45 KEZDŐ ISKOLÁK
Gyerekszáj: Hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Gyerekszáj: Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
Bemutatkozik: Fegyvernek Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda
15.45-16.00 MENTOR ÓVODÁK
Gyerekszáj: Dorogi Zrínyi Ilona Óvoda
Bemutatkozik: Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Fürkész Tagóvodája
16.00-16.15 MENTOR ISKOLÁK
Gyerekszáj: Tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola
Bemutatkozik: Boldogi Berecz Antal Általános Iskola
16.15-16.25 MENTOR ISKOLÁK II. ÜTEM
Bemutatkozik: Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola
16.25-16.35 Szakmai nyílt napok a mentor intézményekben
Személyes jelenléttel: Hegykő Fertő-táj Általános Iskola (III. ütem mentor)
Online térben: Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola (I. ütem mentor)
16.35-16.45 Lehetőségek a folytatásra - Iskolakertekért Alapítvány
16.45-16.50 Zárszó
- Részletek
December elsején elindultak a képzések második szakaszai is
az online tantermekben
Szeptember elején tudatosult bennünk, hogy a korábban személyes részvétellel tervezett II. képzési szakaszt is csak online tudjuk megvalósítani a koronavírus-járvány második hulláma miatt. Így gőzerővel át kellett alakítanunk a tananyagokat, hogy online formában is eredményesen átadható legyen.
Ez új kihívás elé állította csapatunkat, filmeket forgattunk, hogy átadhassuk a gyakorlati tapasztalatokat, praktikákat, ezzel igyekeztünk pótolni, ami idén személyesen nem volt megvalósítható: kertbemutatók, gyerekfoglalkozások, kertészeti és kertpedagógiai filmanyagok és egész éves tevékenységeket bemutató oktatóvideók készültek az elmúlt hónapokban.
Az online tananyag továbbfejlesztése során készült kisfilmeket Téglásy Márk operatőrrel készítettük el, 9 forgatási helyszínen: ebből 4 helyszínt a program keretében fejlesztett mentorkertek, 5 helyszínt pedig az Iskolakert-hálózat kiemelt tapasztalattal rendelkező tagjai biztosítottak.
![]() |
![]() |
Filmforgatás a Csabrendeki Általános Iskola iskolakertjében Filmforgatás a Békési Fürkész Központi Óvoda mentorkertjében
Az oktatóvideók fejlesztésében Farkas Róbert volt segítségünkre.
A képzések második szakaszai is az erre a célra fejlesztett online tantermekben zajlanak, az Iskolakertekért Alapítvány oktatási portálján, külön-külön kurzusban az óvodakertek és iskolakertek vezetői számára. https://oktatas.iskolakertekert.hu/
A képzés szervezője a Magyar Környezeti Nevelők Egyesülete.
- Részletek
Tavaszra várva
A Mex kertben (Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény -Budapest) tovább folytatódik az iskolakerti munka, már most tervezgetnek, lelkesedésük töretlen.
Elhatározták, hogy minden ágyás mellé tábla kerül, hogy a legfontosabb információkat mindenki olvashassa a benne termő növényekről. A táblákat a szakkörös gyerekek fogják elkészíteni tavaszra, közben osztálytermi komposztálásba kezdtek, ami három osztályban zajlik. Az iskolakert után az iskolagomba programba is bekapcsolódtak, egyre színesedik az iskolakertjük!
Hamarosan tavaszodik, a nappalok máris hosszabbodnak, veletek együtt várjuk a tavaszt!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Magaságyások kitisztogatva, virághagymával beültetve várják a tavaszt.
- Részletek
Meghívó
Iskolakerti online nyílt napra
Időpont: 2020. 11. 12. (csütörtök) 14.30 - 16.00
|
|
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola
PROGRAM:
Iskolakertünk bemutatása, tevékenységeink hónapról-hónapra
Terápiás elemek az iskolakertben
Az iskolakert helye a Komplex Alapprogramban
Az elkészült PPT az iskola honlapján is elérhető lesz: www.berecz-boldog.sulinet.hu
Az anyag megtekintése után e-mailben várjuk kérdéseiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email-címen.
Tel.: +36 37/355-013 -Tóth Éva intézményvezető, mesterpedagógus
Jelentkezési lehetőség: https://forms.gle/mBNHz3tJEKsEYhQT8
A meghívó letölthető változata elérhető: ITT!
Bővebben: Boldogi Berecz Antal Általános Iskola - nyílt nap -