Az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM gyűjtőprogram, melynek megvalósulása alprogramok formájában történik. A 2019 - 2023 között megvalósult 4 ütem fő támogatója az aktuálisan a környezeti nevelésért felelős tárca (Agrárminisztérium, Technológiai és Ipari Minisztérium, Energiaügyi Minisztérium) volt. Az egyes ütemek során további szervezetekkel bővült a támogatók köre: Kék Bolygó Alapítvány, Magyar Biokultúra Szövetség, PontVelem Nonprofit Kft. Szakmai megvalósító az Iskolakertekért Alapítvány.
A 2024-ben meghirdetésre kerülő V. ütem támogatója az Energiaügyi Minisztérium.

Beszámoló
 Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola
(Iskolakerti Alapozó Alprogram I. ütem, Kezdő - 1 iskola kategória)

Az elmúlt évben előkészített, gyommentesített terület hasznosítására nagyszerű tervet készítettek. Egy helyi vállalkozó segítségével felszántották a területet, úgy ahogy az idősebbektől hallották, ahogyan régen tették hagyományosan, vödörből, kézzel hintve, lépésről-lépésre búzát vetettek. A gyerekek az ebédlő felé vezető úton naponta láthatták, hogy bújik elő a búza, s nagy örömmel jelezték, hogy már szépen zöldell a vetés.  Télen megtervezték azt is, hogy a fennmaradó helyre mit vetnek (borsó, bab, sárgarépa, petrezselyem, cékla, csemegekukorica, különböző gyógynövények beszerzése, vetése is szerepelt terveikben), vetőszalagot készítettek, a vírus miatt azonban módosítaniuk kellett terveiken. Az iskolakert kissé elárvult…

 Beszámolójukból idézünk:

A búzával bevetett terület teljesen biovetés lett. Nem csávázott magot vetettünk, nem használtunk vegyszert. Kézzel vetettük és kézi erővel fogjuk learatni. A református egyház évek óta szervez Péter Pál napján arató ünnepet. Az idén kicsit rendhagyó módon, de mi is részesei leszünk. Megkértünk szülőket és nagyszülőket, akik tudnak kaszálni, hogy arassák le a gabonát, gyűjtsék össze, rakják kocsira, mint régen. Majd elviszik a kombájnhoz, ahol „elmasinálják”. Ezután a búzát, reményeink szerint az ősszel, gyerekek segítségével megőröljük. Szeretnénk egy kézimalmot találni ehhez. A lisztből pedig kenyeret dagasztunk, majd sütünk a református parókia udvarán lévő kemencében. Az egész folyamatot videóra vesszük, hogy a környezetismeret, olvasás órákon, amikor ezekről tanulunk, hasznosítani tudjuk.”


Érik a búza

Szeretnének gyógynövényeket és a mindennapi főzéshez szükséges növényeket termelni, figyelve arra is, hogy azok betakarításának ideje lehetőleg iskolaidőbe essen. Negyven darab gyümölcsfát kaptak, melyet elültettek és belőlük sok megeredt, a Kiskert szakkörösök feladata lesz a fák gondozása. Remélik, pár év elteltével a gyerekek egészséges, saját termesztésű gyümölcsöt ehetnek.

Köszönjük Nyéki Tiborné kertvezetőnek és minden kollégájának, hogy közösségükben, a generációk összefogásával megelevenedhet a múlt, megmutatják mindnyájunknak, hogy az iskolakert sokszínűségében a hagyományok megőrzését, bemutatását, átélését is segítheti!