Az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM gyűjtőprogram, melynek megvalósulása alprogramok formájában történik. A 2019 - 2023 között megvalósult 4 ütem fő támogatója az aktuálisan a környezeti nevelésért felelős tárca (Agrárminisztérium, Technológiai és Ipari Minisztérium, Energiaügyi Minisztérium) volt. Az egyes ütemek során további szervezetekkel bővült a támogatók köre: Kék Bolygó Alapítvány, Magyar Biokultúra Szövetség, PontVelem Nonprofit Kft. Szakmai megvalósító az Iskolakertekért Alapítvány.
A 2024-ben meghirdetésre kerülő V. ütem támogatója az Energiaügyi Minisztérium.

Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program Alapozó Alprogram III. ütemének eredményhirdetése
 

Az Agrárminisztérium fő támogatásával, az Iskolakertekért Alapítvány koordinálásával zajló Országos Iskolakert-fejlesztési Program III. ütemében 2020. februárt 10-től pályázhattak a köznevelési intézmények óvoda- illetve iskolakertek kialakítására, illetve óvodai és iskolai mentor kertek fejlesztésére és ezen intézmények felkészítésére a mentor szerepre.
A program sikerét jelzi, hogy ismét többszörösen meghaladta a jelentkezők száma a rendelkezésre álló keretet. Országszerte 50 óvoda-, és 50 iskolakert támogatása valósulhat meg a III. ütem pályázata eredményeként.

 

A koronavírus miatt elrendelt intézkedések – az óvodák és iskolák bezárása – következtében a program megvalósítása későbbre tolódik, az érintettek közvetlen tájékoztatást kapnak az Alapítványtól a további teendőkről, a képzések megvalósításáról illetve a program következő lépéseiről.

A nyertes intézmények listája az alábbi táblázatban olvasható:

A feladatellátási hely települése

A feladatellátási hely megnevezése

Az intézmény OM azonosítója

A feladatellátási hely azonosítója

 

"Kezdő - Óvoda" kategória:

Tiszakécske

Városi Óvodák és Bölcsőde

027575

1027575001

Kiskunmajsa

Kiskunmajsai Napsugár Óvoda

202133

1202133001

Harkány

Harkányi Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha

027156

1027156001

Dunaszekcső

Dunaszekcsői Óvoda és Konyha

202657

1999998406

Murony

Muronyi Önkormányzati Óvoda

202541

1999998255

Sajókaza

Sajókazai Gézengúz Napköziotthonos Óvoda

028669

2000001100

Miskolc

Nyitott Ajtó Baptista Óvoda

201512

1201512002

Budapest XIX. kerület

Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája

203007

2000001010

Budapest X. kerület

Kőbányai Csodapók Óvoda

034423

1034423001

Budapest XVII. kerület

Rákosmenti Mézeskalács Óvoda

034641

1034641001

Makó

Makói Óvoda

029427

1029427001

Hódmezővásárhely

Kertvárosi Katolikus Óvoda

201034

1201034001

Ráckeresztúr

Ráckeresztúri Mosolygó Óvoda

202622

1999998352

Fehérvárcsurgó

Meseház Óvoda-Bölcsőde Eszterlánc Tagóvodája

201025

1201025005

Győr

Tárogató Óvoda Lepke Tagóvodája

201875

1201875003

Zsira

Zsirai Napköziotthonos Óvoda

030486

1030486001

Hajdúdorog

Hajdúdorogi Egyesített Napközi Otthonos Óvodák

030835

1030835001

Görbeháza

Gólyafészek Óvoda és Bölcsőde

202012

1202012001

Felsőtárkány

Felsőtárkányi Óvoda és Bölcsőde

201938

1201938001

Egerbakta

Egerbaktai Óvoda

031358

1031358001

Rákócziújfalu

Rákócziújfalui Mesevár Óvoda

035790

1035790001

Karcag

Madarász Imre Egyesített Óvoda Zöldfa Úti Óvodája

202329

1202329009

Ácsteszér

Ácsteszéri Meseerdő Óvoda

202409

1202409001

Lábatlan

Zengő Óvoda és Bölcsőde telephelye

031750

1031750002

Szanda

Szandai Pitypang Óvoda

202140

1202140001

Salgótarján

Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde Vadvirág Tagóvodája

032015

1032015003

Nagybárkány

Nagybárkányi Manóvár Óvoda

202879

2000000459

Szentmártonkáta

Szentmártonkátai Aprajafalva Óvoda és Konyha

033054

1033054001

Leányfalu

Leányfalui Tündérkert Óvoda és Konyha

202153

1202153001

Budaörs

Budaörsi Mákszem Óvoda

202684

1999998442

Tápiószentmárton

Tápiószentmártoni Napsugár Óvoda

202690

1999998448

Szólád

Szóládi Magvető Református Óvoda

203110

2000002168

Kaposvár

Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda

033765

1033765001

Nyíregyháza

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Tagóvodája

033665

1033665002

Apagy

Apagyi Napsugár Óvoda és Bölcsőde Szociális Étkeztetés

202157

1202157001

Vaja

Vaja Tavirózsa Óvoda és Konyha

033245

1033245003

Újfehértó

Lengyel Laura Óvoda

033331

1033331001

Bölcske

Bölcskei Mesevár Óvoda

203232

2000003959

Nagyszékely

Vak Bottyán Óvoda és Bölcsőde Nagyszékelyi Tagintézménye

202418

1202418002

Kőszeg

Központi Óvoda és Bölcsőde, Többcélú Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény

036446

1036446001

Olaszfa

Olaszfai Óvoda

036577

1036577001

Monostorapáti

Mesevár Óvoda és Bölcsőde

036937

1036937001

Veszprém

Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda

201506

1201506001

Zalalövő

Zalalövői Napközi otthonos Óvoda

037451

1037451001

Zalakomár

Zalakomári Napközi otthonos Óvoda

037422

1037422001

 

"Kezdő - Iskola" kategória:

Dávod

Dávodi Forrás Általános Iskola

201196

1201196001

Soltvadkert

Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

201674

1201674001

Szabadszentkirály

Szentlőrinci Általános Iskola Zsigmond Király Általános Iskola Tagintézménye

201052

1201052014

Nagyharsány

Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája

027413

1027413006

Geszt

Geszti Arany János Általános Iskola

090035

2000004938

Kondoros

Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium

028318

1028318001

Mezőzombor

Mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola

029214

1029214001

Legyesbénye

Legyesbényei Általános Iskola

029210

1029210001

Edelény

Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

201577

1201577001

Szikszó

Abigél TCI Szikszó Telephelye

102703

2000002277

Budapest X. kerület

Christophorus Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

203192

2000005413

Budapest IV. kerület

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

034868

1034868001

Budapest IV. kerület

Lázár Ervin Általános Iskola

034862

1034862001

Budapest I. kerület

Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium

035219

1035219001

Szeged

Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája

200218

1200218003

Sárosd

Farkas Gyula Baptista Általános Iskola

202910

2000000497

Nagykarácsony

Szent Miklós Általános Iskola

203381

2000005246

Szil

Szili Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

030572

1030572001

Szany

Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda

030578

1030578001

Debrecen

Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola

031103

1031103001

Hajdúböszörmény

Dr. Molnár István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium

038512

1038512001

Kisköre

Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola

031570

1031570001

Kompolt

Kompolt-Nagyúti Általános Iskola

031587

1031587001

Fegyvernek

Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda

203352

2000004761

Cserkeszőlő

Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola

035980

1035980001

Komárom

Koppánymonostori Általános Iskola

031824

1031824001

Pilismarót

Pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskola

031884

1031884001

Szécsény

Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

202722

1999998499

Érsekvadkert

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola

032189

1032189001

Őrbottyán

Kvassay Jenő Általános Iskola

032424

1032424001

Veresegyház

Veresegyházi Katolikus Gimnázium Telephelye

203217

2000004480

Leányfalu

Leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola

032398

1032398001

Pilisborosjenő

Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

032457

2000003679

Ságvár

Ságvári Szilády Áron Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

034105

1034105001

Nyíregyháza

Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola

033425

1033425001

Nyírjákó

Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola Nyírjákói Tagintézménye

033560

1033560002

Hodász

Hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskola

201240

1201240001

Paks

Paksi Deák Ferenc Általános Iskola

036273

1036273001

Decs

Bíborvég Általános Iskola

201013

1201013001

Vasvár

Vasvári Általános Iskola

036627

1036627004

Jánosháza

Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

200910

1200910001

Balatonfüred

Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola

0370073

1037003001

Litér

Litéri Református Általános Iskola

201743

1201743001

Pókaszepetk

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola

037592

1037592001

Zalaegerszeg

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

037641

1037641001

 

"Mentor - Óvoda" kategória:

Békés

Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde

028047

1028047010

Hajdúhadház

Hajdúhadházi Városi Óvoda Bercsényi Utca Telephely

030846

2000004657

Boldog

Boldogi Csicsergő Óvoda és Mini Bölcsőde

031410

1031410001

Dorog

Dorogi Zrínyi Ilona Óvoda

202010

1202010001

Ajka

Ajka Városi Óvoda

036865

1036865003

 

"Mentor - Iskola" kategória:

Hegykő

Fertő-táj Általános Iskola

030672

1030672001

Solymár

Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

101641

1101641001

Győrvár

Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola

036714

1036714001

Tenk

Szent Imre Katolikus Általános Iskola

202813

1999998861

Boldog

Boldogi Berecz Antal Általános Iskola

031555

1031555001

Marcali

Marcali Hétszínvirág Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

203406

2000005352

             

A nem nyertes, tartaléklistás intézmények a következők:  

A feladatellátási hely települése

A feladatellátási hely megnevezése

Az intézmény OM azonosítója

A feladatellátási hely azonosítója

"Kezdő - Óvoda" kategória:

Sükösd

Sükösdi Általános Művelődési Központ

201872

1201872001

Kerekegyháza

Kerekegyházi Bóbita Óvoda

027650

1999999638

Mágocs

Mágocsi Tündérkert Óvoda-Bölcsőde

202111

2000005523

Pápa

Pápai Városi Óvodák Fáy András lakótelepi Tagóvodája

036783

1036783009

Kisvaszar

Kisvaszari Napovi és Főzőkonyha

027043

1027043001

Nagypall

Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda és Konyha

027044

1027044001

Beremend

Napsugár Óvoda Beremend

027090

1027090001

Székelyszabar

Mohács Térségi Óvodaközpont, Bölcsőde És Családi Bölcsőde Székelyszabari Tagóvodája

201939

1201939041

Békéscsaba

Lencsési Óvoda Lencsési Úti Telephelye

028060

1028060002

Felsőzsolca

Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda

201739

1201739001

Miskolc

Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda Görgey Úti Óvodája

028995

1028995004

Felsőzsolca

Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda Szent István utcai telephelye

201739

1201739002

Mezőkövesd

Forrás Oktatási Központ Mezőkövesdi Tangazdasága

202941

2000004798

Tiszalúc

Tiszalúci Önálló Napközi Otthonos Óvoda Telephelye

028835

1028835003

Mezőkövesd

Mezőkövesdi Óvoda és Bölcsőde Dohány úti Tagóvodája

028507

1028507007

Mezőkövesd

Mezőkövesdi Óvoda és Bölcsőde Egri úti Tagóvodája

028507

1028507006

Mezőkövesd

Mezőkövesdi Óvoda és Bölcsőde Móra Ferenc úti Tagóvodája

028507

1028507008

Mezőkövesd

Mezőkövesdi Óvoda és Bölcsőde

028507

1028507005

Miskolc

Miskolci Százszorszép Óvoda

028576

1028576001

Budapest XI. kerület

Delfino Óvoda

201972

1201972001

Budapest XIV. kerület

Napsugár Napköziotthonos Óvoda

201835

1201835001

Budapest XXII. kerület

XXII. kerületi Egyesített Óvoda Tündérkert Tagóvodája

034772

1034772004

Algyő

Algyői Szivárvány Óvoda

029493

1029493001

Gacsály

Gacsály Napközi Otthonos Óvoda

033152

1033152001

Zákányszék

Zákányszéki Manó-Kert Óvoda és Bölcsőde

029584

1029584001

Kulcs

Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde

029934

1029934001

Nagykarácsony

Nagykarácsonyi Örökzöld Óvoda

202584

1999998310

Baracs

Baracsi Négy Vándor Óvoda

201426

2000004896

Dunaújváros

Dunaújvárosi Óvoda Katica Tagóvodája

029842

1029842009

Bodajk

Törpe-Ovi Alapítvány Óvodája

100441

1100441001

Sárkeresztúr

Sárkeresztúri Napraforgó Óvoda

202875

2000000453

Nagyszentjános

Tarka Lepke Óvoda

030394

1030394001

Mosonmagyaróvár

Pillangó Óvoda

202865

2000000336

Nagyszentjános

Tarka Lepke Óvoda

030394

1030394001

Kisbajcs

Kisbajcsi Nefelejcs Napközi Otthonos Óvoda

030389

1030389001

Újszentmargita

Újszentmargitai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde

200451

1200451001

Debrecen

Gönczy Pál Utcai Óvoda

030913

1030913001

Debrecen

Ispotály Utcai Óvoda

030876

1030876001

Halmajugra

Szépvölgyi Napköziotthonos Óvoda

031398

1031398001

Sarud

Sarudi Tavirózsa Óvoda

202074

1202074001

Erk

Erki Óvoda

202315

1202315001

Detk

Detki Benedek Elek Óvoda

031389

1031389001

Lőrinci

Lőrinci "Napsugár" Óvoda és Bölcsőde Nefelejcs Utcai Telephelye

031346

1031346003

Budapest XIV. kerület

Zuglói Csicsergő Óvoda

034548

1034548001

Ludas

Ludas Község Óvodája

201102

1201102001

Karácsond

Karácsond Általános Művelődési Központ

202031

1202031001

Törökszentmiklós

Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda Petőfi út 33.telephelye

035899

1035899012

Tiszasüly

Tiszasülyi Vackor Óvoda és Konyha

202646

1999998393

Esztergom

Esztergomi Zöld Óvoda

031677

1031677001

Komárom

Komáromi Csillag Óvoda

031686

1031686001

Komárom

Komáromi Napsugár Óvoda

031682

1031682001

Esztergom

Esztergomi Angyalkert Óvoda

031672

1031672001

Lábatlan

Lábatlani Zengő Óvoda és Bölcsőde

031750

1031750001

Tatabánya

Vidámságok Háza Óvoda - Bölcsőde

201416

1201416001

Neszmély

Neszmélyi Cseperedő Napköziotthonos Óvoda

031779

1031779001

Palotás

Palotási Általános Iskola

032081

1032215001

Bercel

Berceli Csemete-Kert Óvoda és Mini-Bölcsőde

032046

1032046001

Ságújfalu

Ságújfalui Makkocska Óvoda

202086

1202086001

Vanyarc

Vanyarci Napsugár Óvoda

032087

1032087001

Budapest XIV. kerület

Zuglói Csicsergő Óvoda Telephelye

03458

2000001031

Nógrádmarcal

Nógrádmarcali Óvoda

202843

1999999643

Balassagyarmat

Nyitnikék Tagóvoda

200635

1200635002

Vác

Váci Deákvári Óvoda Sirály Utcai Tagóvodája

032734

1032734003

Balassagyarmat

Játékvár Tagóvoda

200635

1200635008

Szente

Szentei Bóbita Óvoda, Bölcsőde és Konyha

102450

1102450001

Szentendre

Szentendre Városi Óvodák Hold utcai Tagóvodája

032728

1032728002

Szentlőrinckáta

Szentlőrinckátai Gesztenyefa Óvoda és Konyha

033052

1033052001

Nagykőrös

Názáret Római Katolikus Óvoda

032716

1032716001

Tóalmás

Tóalmási Mesevár Óvoda és Konyha

037281

1037281001

Tahitótfalu

Tahitótfalui Óvodák, Mini Bölcsőde és Konyha

032891

1032891001

Százhalombatta

Százhalombattai Napsugár Óvoda

032790

1032790001

Szentendre

Szentendre Városi Óvodák Szivárvány Tagóvodája

032728

1032728004

Verőce

Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Losonci utcai Telephelye

200473

1200473002

Dánszentmiklós

Dánszentmiklósi Mosolygó Alma Óvoda és Mini Bölcsőde

032799

1032799001

Budakalász

Budakalászi Telepi Óvoda

032877

1032877001

Halásztelek

Halásztelki Tündérkert Óvoda Posta köz 1. Telephelye

200684

2000004854

Diósd

Balambér Óvoda

203422

2000005586

Ceglédbercel

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ

202337

1999999635

Márianosztra

Márianosztrai Kistücsök Óvoda

202411

1202411001

Göd

Ugri-Bugri óvoda

201719

1201719001

Vác

Váci Alsóvárosi Óvoda

032742

1032742001

Budakeszi

Budakeszi Szivárvány Óvoda

032938

1032938001

Pilisjászfalu

Pilisjászfalui Somvirág Óvoda és Bölcsőde

032945

1032945001

Vác

Váci Deákvári Óvoda Diófa Utcai Tagóvodája

032734

1032734002

Halásztelek

Halásztelki Tündérkert Óvoda

200684

1200684001

Halásztelek

Halásztelki Tündérkert Óvoda Iskola Utcai Telephelye

200684

1200684002

Püspökszilágy

Püspökszilágyi Általános Művelődési és Nevelési Központ

032428

1032428002

Pilisszentiván

Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Óvoda

032946

1032946001

Vácrátót

Vácrátóti Mókus Óvoda-Bölcsőde

032923

1032923001

Tápiószentmárton

Tápiószentmártoni Napsugár Óvoda Huncutka Telephely

202690

1999998449

Tápiószentmárton

Tápiószentmártoni Napsugár Óvoda Gyöngyvirág Telephely

202690

1999998450

Vác

Váci Deákvári Óvoda

032734

1032734001

Kaposvár

Kaposvári Egyetem Gyakorlóóvoda

033748

1033748001

Marcali

Marcali Óvodai Központ

201820

1201820001

Nyírmihálydi

Nyírmihálydi Eszterlánc Óvoda És Konyha

201702

1201702001

Rohod

Rohod Mese-Vár Óvoda

033239

1033239001

Porcsalma

Porcsalmai Mesekert Óvoda és Mini Bölcsőde

033238

1033238002

Újfehértó

Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda Tagóvodája

201658

1201658002

Kisvárda

Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye

201061

1201061005

Mátészalka

Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda

201480

1201480001

Nyíregyháza

Búzaszem Nyugati Óvoda Városmajori Tagintézmény

033101

1033101004

Baktalórántháza

Baktalórántházai Zengő Erdő Óvoda, Bölcsőde és Mini Bölcsőde

033277

1033277001

Újfehértó

Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda

033331

1033331005

Tyukod

Tyukodi Általános Iskola Árpád út 35. Telephelye

201681

1999999086

Újfehértó

Lengyel Laura Óvoda Aranykapu Tagóvoda

033331

1033331007

Nyírtelek

Nyírteleki Kastélykert Óvoda és Bölcsőde Manókert Tagóvodája

033312

1033312003

Nyírtelek

Nyírteleki Kastélykert Óvoda és Bölcsőde

033312

1033312001

Tornyospálca

Tornyospálcai Mesekert Óvoda és Konyha

202261

1202261001

Sárpilis

Sárpilisi Tündérkert Óvoda

203074

2000001965

Cikó

Cikói Óvoda

202414

1202414001

Kajdacs

Kajdacsi Százszorszép Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha

202515

1999998215

Simontornya

Vak Bottyán Óvoda és Bölcsőde

202418

2000004134

Újireg

Újiregi Gesztenye Óvoda

203155

2000003227

Szombathely

Szombathelyi Mocorgó Óvoda

036474

1036474001

Szombathely

Szombathelyi Donászy Magda Óvoda

036463

1036463002

Lesencetomaj

Lesencetomaji Mesevár Óvoda

201029

1201029001

Ajka

Ajka Városi Óvoda Patakparti

036865

1036865006

Ajka

Ajka Városi Óvoda Katica

036865

1036865001

Ajka

Ajka Városi Óvoda Vizikék

036865

1036865004

Balatonkenese

Kippkopp Óvoda és Bölcsőde

036986

1036986001

Ajka

Ajka Városi Óvoda Zöldikék

036865

1036865005

Várpalota

Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde

036794

1036794001

Kemeneshőgyész

Gyermek Jézus Katolikus Óvoda Kemeneshőgyészi Tagóvodája

201266

1201266002

Csabrendek

Mese-Domb Óvoda és Bölcsőde

036917

1036917002

Lenti

Lenti Mesevár Óvoda

037259

1037259001

Pusztaszentlászló

Pusztaszentlászlói Óvoda-Bölcsőde

202694

1999998457

"Kezdő - Iskola" kategória:

Kecskemét

Gyermekliget Alternatív Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

200228

1200228001

Szakmár

Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola

203346

2000004739

Baja

Újvárosi Általános Iskola

027737

1027737004

Pécs

Pécsi Janus Pannonius Gimnázium

027407

1027407001

Füzesgyarmat

Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Bethlen utcai Telephelye

201088

1201088004

Békés

Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Alsó tagozata

028456

1028456003

Kurityán

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kurityáni Eperjesi István Tagintézménye

038477

1038477002

Sárospatak

Pécsvárady Botond Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

203415

2000005380

Tiszapalkonya

Tiszapalkonyai Széchenyi István Általános Iskola

029080

1029080001

Taktaharkány

Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola

029220

1029220001

Tard

Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

202941

2000000591

Szendrő

Abigél TCI Szendrő Telephelye

102703

2000000786

Budapest XX. kerület

József Attila Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola

035154

1035154001

Budapest IV. kerület

Csillagberek Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

202717

2000004583

Budapest XVIII. kerület

Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola

035136

1035136001

Budapest XVI. kerület

Budapest XVI. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola

035095

1035095001

Budapest XVI. kerület

Sashalmi Tanoda Általános Iskola

035093

1035093001

Budapest XIII. kerület

Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

035278

1035278001

Budapest XX. kerület

Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Szakiskola

038434

1038434002

Budapest XIV. kerület

Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

038427

1038427001

Budapest XVIII. kerület

Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola

035117

1035117001

Budapest XVII. kerület

Budapest XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium

035319

1035319001

Budapest XIV. kerület

Zuglói Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

038424

1038424001

Budapest X. kerület

Üllői Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

203332

2000004718

Szeged

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola

203258

2000004085

Nádasdladány

Nádasdladányi Nádasdy Ferenc Általános Iskola

030123

1030123001

Csór

Csóri Mátyás Király Általános Iskola

030114

1030114001

Székesfehérvár

Érted Vagyunk Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

200793

1200793003

Baracs

Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

201427

1201427001

Mány

Hársfadombi Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

030140

1030140001

Mosonszentmiklós

Mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

030655

1030655002

Fertőrákos

Fertőrákosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Telephelye

030669

1999999011

Mosonmagyaróvár

Mosonmagyaróvári Fekete István Általános Iskola 002-es Telephelye

030500

1030500002

Darnózseli

Szigetköz Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

030642

1030642001

Gyöngyösoroszi

Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskola

201322

1201322002

Gyöngyöstarján

Gyöngyöstarjáni Általános Iskola

031540

1031540001

Detk

Detki Petőfi Sándor Általános Iskola

031534

1031534001

Eger

Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium

031461

1031461001

Adács

Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és Sportiskola

201678

1201678001

Jászágó

Jászsági Általános Iskola Jászágói Általános Iskolai Tagintézménye

201345

1201345008

Komárom

Szőnyi Bozsik József Általános Iskola

031822

1031822001

Tata

Vaszary János Általános Iskola Jázmin Utcai Tagintézménye

031834

1031834004

Esztergom

Esztergomi József Attila Általános Iskola

031812

1031812001

Bábolna

Bábolnai Általános Iskola

031895

1031895001

Diósjenő

Szentgyörgyi István Általános Iskola

032265

1032265001

Balassagyarmat

Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola

202979

2000000711

Páty

Pátyi Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

202902

2000000487

Albertirsa

Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola

032345

1032345001

Monor

Monori Jászai Mari Általános Iskola

037755

1037755001

Szigetcsép

Szigetcsépi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

032545

1032545001

Nagytarcsa

Nagytarcsai Blaskovits Oszkár Általános Iskola

032377

1032377001

Gödöllő

Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda

037714

1037714001

Szob

Szobi Fekete István Általános Iskola

201046

1201046001

Gödöllő

Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola

037328

1037328001

Vácduka

Vácdukai Benedek Elek Általános Iskola

203200

2000003556

Pánd

Pándi Általános Iskola

032523

1032523001

Abony

Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

037771

1037771001

Gödöllő

Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola

037707

1037707001

Solymár

Solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola

032454

1032454001

Kerepes

Kerepesi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

032373

1032373004

Zsámbék

Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola

032458

1032458001

Dunakeszi

Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

037314

1037314001

Csurgó

Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

034156

1034156001

Tiszadada

Tiszadadai Holló László Általános Iskola

033633

1033633001

Nyírbátor

Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

038585

1038585001

Aranyosapáti

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája

033493

1033493004

Újfehértó

Újfehértói Erkel Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

200401

1200401001

Pap

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola

033493

1033493001

Újfehértó

Újfehértói Erkel Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vasvári Pál Tagintézménye

200401

1200401004

Kemecse

Kemecsei Arany János Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola

033572

1033572001

Nyíregyháza

Abigél Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

102703

1102703059

Szombathely

Dési Huber István Általános Iskola

036615

1036615001

Apátistvánfalva

Apátistvánfalvi Kéttannyelvű Általános Iskola és Óvoda Tagintézménye

036686

1036686002

Bői Általános Iskola

036667

1036667001

Szombathely

Szombathelyi Neumann János Általános Iskola

036613

1036613001

Zalakomár

Somssich Antal Általános Iskola

037575

1037575001

Bak

Göcsej Kapuja Bak Általános Iskola

037580

1037580001

"Mentor - Óvoda" kategória:

Abasár

Abasári Napsugár Óvoda

201880

1201880004

Karcag

Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár Úti "Szim" Óvodája

202329

1202329003

Szurdokpüspöki

Szurdokpüspöki Óvoda

032085

1032085001

Mogyoród

Mogyoródi Pillangós Óvoda

032853

1032853002

"Mentor - Iskola" kategória:

Békéscsaba

Erzsébethelyi Általános Iskola

200481

1200481001

Miskolc

Hámori Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

028993

1028993001

Budapest XI. kerület

Budapesti Komplex SZC Újbudai Szakiskolája

203032

2000001345

Vecsés

Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

201791

1201791001

Áporka

Áporkai Általános Iskola

203409

2000005358

Botpalád

Szabó Magda Általános Iskola

033447

1033447001

Csabrendek

Csabrendeki Általános Iskola

037102

1037102001

Szentpéterfa

Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola

036701

1036701001

Egyházasrádóc

Egyházasrádóci Kossuth Lajos Általános Iskola

036645

1036645001