Az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM gyűjtőprogram, melynek megvalósulása alprogramok formájában történik. A 2019 - 2023 között megvalósult 4 ütem fő támogatója az aktuálisan a környezeti nevelésért felelős tárca (Agrárminisztérium, Technológiai és Ipari Minisztérium, Energiaügyi Minisztérium) volt. Az egyes ütemek során további szervezetekkel bővült a támogatók köre: Kék Bolygó Alapítvány, Magyar Biokultúra Szövetség, PontVelem Nonprofit Kft. Szakmai megvalósító az Iskolakertekért Alapítvány.
A 2025-ben meghirdetésre kerülő VI. ütem támogatója az Energiaügyi Minisztérium.

Az I-IV. ütemek résztvevői táblázatos formában.

Magyarázat: kategóriák, ütemek bővebben a kiírások menü alatt.

A fenti térképet annak címsorára kattintva ki lehet nagyítani, és a kategóriák színes ikonjaira kattintva szűrni lehet, mely kategóriák látsszanak.

Ütem Kategória A feladatellátási hely megnevezése A feladatellátási hely vármegyéje A feladatellátási hely címe
I kezdő 1 Bácsalmási Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Madarasi Petőfi Sándor Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolája Bács-Kiskun 6456 Madaras, Nagyboldogasszony utca 1.
I kezdő 1 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Bács-Kiskun 6066 Tiszaalpár, Alkotmány utca 14.
I kezdő 1 Pécsi Kodály Zoltán Kollégium Baranya 7624 Pécs, Kodály Zoltán utca 20/A.
I kezdő 1 Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés 5540 Szarvas, Szabadság utca 29.
I kezdő 1 Ózdi SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Szakképző Iskolája Borsod-Abaúj-Zemplén 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 2.
I kezdő 1 Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén 3425 Sály, Tél  út 2.
I kezdő 1 Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolája Csongrád 6771 Szeged, Szerb utca 15.
I kezdő 1 Adonyi Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fejér 2457 Adony, Rákóczi utca 39.
I kezdő 1 Irinyi Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fekete Borbála Általános Iskolája Hajdú-Bihar 4121 Szentpéterszeg, Kossuth Lajos utca 36.
I kezdő 1 Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája Heves 3300 Eger, Vallon utca 2.
I kezdő 1 Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Jász-Nagykun-Szolnok 5000 Szolnok, Nagy Imre körút 20.
I kezdő 1 Esztergomi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola Komárom-Esztergom 2500 Esztergom, Dobogókői út 29.
I kezdő 1 Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola Komárom-Esztergom 2941 Ács, Fő utca 88.
I kezdő 1 Igali Batthyány Károly Általános Iskola Somogy 7275 Igal, Farkas János utca 2.
I kezdő 1 Tiszadobi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Táncsics utcai Telephely Szabolcs-Szatmár-Bereg 4456 Tiszadob, Táncsics Mihály utca 6.
I kezdő 1 Szekszárdi SZC Esterházy Miklós Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tolna 7200 Dombóvár, Pannónia út 21
I kezdő 1 Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola Tolna 7100 Szekszárd, Kadarka utca 25-27.
I kezdő 1 Zichy Antónia Általános Iskola Gróf Erdődy Ferenc Tagiskolája Vas 9754 Pecöl, Széchenyi utca 15-17.
I kezdő 1 Várkerti Általános Iskola Inotai Tagiskolája Veszprém 8104 nyertes, Készenléti lakótelep 24.
I kezdő 1 Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zala 8360 Keszthely, Vásár tér 10.
I kezdő 1 Pusztamagyaródi Kenyeres Elemér Általános Iskola Zala 8895 Pusztamagyaród, Fő út 16.
I kezdő 1 Tarnamérai Általános Iskola Heves 3284 Tarnaméra, Dobó  István utca 1/b.
I kezdő 2 Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola Győr-Moson-Sopron 9022 Győr, Gárdonyi utca 2-4.
I kezdő 2 Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Budapest 1145 Budapest XIV. kerület, Mexikói út 59-60.
I kezdő 2 Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium Budapest 1188 Budapest XVIII. kerület, Podhorszky utca 51-55.
I kezdő 2 Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Budapest 1193 Budapest XIX. kerület, Vécsey utca 9-13.
I kezdő 2 Budapest I. Kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola Budapest 1015 Budapest I. kerület, Batthyány utca 8.
I haladó Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolája Baranya 7967 Drávafok, Fő utca 28.
I haladó Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Békés 5630 Békés, József A. utca 12.
I haladó Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium Budapest 1181 Budapest XVIII. kerület, Vörösmarty Mihály utca 64.
I haladó Polgárdi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kossuth Lajos utca 185. Telephelye Fejér 8154 Polgárdi, Kossuth Lajos utca 185.
I haladó Écsi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Győr-Moson-Sopron 9083 Écs, Kossuth utca 41.
I haladó Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola Jász-Nagykun-Szolnok 5100 Jászberény, Szent István körút 22.
I haladó Gödöllői Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pest 2100 Gödöllő, Tessedik S. utca 4/D.
I haladó Sorkifaludi Gárdonyi Géza Általános Iskola Vas 9774 Sorkifalud, Kossuth Lajos utca 75.
I haladó Fehérlófia Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Veszprém 8248 Nemesvámos, Kossuth utca 24.
I haladó Somogy Megyei Duráczky Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Marcali Hétszínvirág Tagintézménye Somogy 8700 Marcali, Petőfi Sándor utca 36.
I mentor Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola Hajdú-Bihar 4225 Debrecen, Gönczy Pál utca 1-3.
I mentor Csongrád és Térsége Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Csongrád 6640 Csongrád, Széchenyi út 29.
I mentor Ölbey Irén Általános Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg 4495 Döge, Osváth tér 6.
I mentor Aba Sámuel Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája Nógrád 3153 Dorogháza, Malom út 110
I mentor Újpesti Homoktövis Általános Iskola Budapest 1048 Budapest IV. kerület, Homoktövis utca 100.
I kiegészítő/Földforgatók Héhalmi Általános Iskola Nógrád 3041 Héhalom, Hősök tere 2.
I kiegészítő/Földforgatók Nógrádkövesdi József Attila Általános Iskola Nógrád 2691 Nógrádkövesd, Kossuth út 36.
I kiegészítő/Földforgatók Bárnai Általános Iskola Nógrád 3126 Bárna, Petőfi Sándor út 15.
I kiegészítő/Földforgatók Kiss Árpád Általános Iskola Nógrád 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky utca 7.
I kiegészítő/Földforgatók Magyarnándori Általános Iskola Nógrád 2694 Magyarnándor, Iskola utca 1.
I kiegészítő/Földforgatók Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Szent István Tagiskolája Nógrád 2660 Cserhátsurány, Szabó Lőrinc utca 1.
I kiegészítő/Földforgatók Tari Kodály Zoltán Általános Iskola Nógrád 3073 Tar, Liget út 3.
I kiegészítő/Földforgatók Őrhalmi József Attila Általános Iskola Nógrád 2671 Őrhalom, Rákóczi út 33.
II kezdő iskola Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola Bács-Kiskun 6050 Lajosmizse, Szabadság tér 13.
II kezdő iskola Szentlőrinci Általános Iskola Bicsérdi Általános Iskola Tagintézménye Baranya 7671 Bicsérd, Rózsa utca 16/b
II kezdő iskola Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén 3534 Miskolc, Könyves Kálmán utca 2.
II kezdő iskola Maroslelei Általános Iskola Csongrád 6921 Maroslele, Árpád utca 2.
II kezdő iskola Pentelei Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fejér 2400 Dunaújváros, Magyar út 49
II kezdő iskola Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Győrszemerei Tagiskolája Győr-Moson-Sopron 9121 Győrszemere, Fő utca 27.
II kezdő iskola Balmazújvárosi Általános Iskola Hajdú-Bihar 4060 Balmazújváros, Dózsa Gy. utca 17-23.
II kezdő iskola Gönczy Pál Katolikus Általános Iskola Heves 3281 Karácsond, Szent István út 40.
II kezdő iskola Karcagi SZC Hámori András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Jász-Nagykun-Szolnok 5350 Tiszafüred, Ady Endre utca 4/A.
II kezdő iskola Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés -­Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Somogy 7400 Kaposvár, Bárczi Gusztáv utca 2.
II kezdő iskola Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg 4965 Kölcse, Arany János utca 1.
II kezdő iskola Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola Vas 9700 Szombathely, Bem József utca 7.
II kezdő iskola Vajda Márta Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Veszprém 8500 Pápa, Jókai Mór utca 37.
II kezdő iskola Batthyány Lajos Gimnázium Zala 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.
II kezdő iskola Süttői II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Komárom-Esztergom 2543 Süttő, Templom tér 2.
II kezdő iskola Tolna Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola Tolna 7100 Szekszárd, Bezerédj utca 11-15
II mentor iskola Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bács-Kiskun 6065 Lakitelek, Kiss J. utca 1.
III kezdő iskola Dávodi Forrás Általános Iskola Bács-Kiskun 6524 Dávod, Dózsa György utca 66.
III kezdő iskola Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bács-Kiskun 6230 Soltvadkert, Bocskai utca 2.
III kezdő iskola Szentlőrinci Általános Iskola Zsigmond Király Általános Iskola Tagintézménye Baranya 7951 Szabadszentkirály, Ady Endre utca 37.
III kezdő iskola Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája Baranya 7822 Nagyharsány, Petőfi utca 2-6
III kezdő iskola Geszti Arany János Általános Iskola Békés 5734 Geszt, Kossuth utca 66.
III kezdő iskola Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium Békés 5553 Kondoros, Iskola utca 2/6.
III kezdő iskola Mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén 3931 Mezőzombor, Kölcsey Ferenc út 7.
III kezdő iskola Legyesbényei Általános Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén 3904 Legyesbénye, Dózsa György út 9.
III kezdő iskola Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén 3780 Edelény, Borsodi út 36/b
III kezdő iskola Abigél TCI Szikszó Telephelye Borsod-Abaúj-Zemplén 3800 Szikszó, Szent Anna utca 33.
III kezdő iskola Christophorus Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Budapest 1108 Budapest X. kerület, Sibrik Miklós út 66-68
III kezdő iskola Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola Budapest 1043 Budapest IV. kerület, Munkásotthon utca 3.
III kezdő iskola Lázár Ervin Általános Iskola Budapest 1041 Budapest IV. kerület, Erzsébet utca 31.
III kezdő iskola Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium Budapest 1016 Budapest I. kerület, Mészáros utca 5-7.
III kezdő iskola Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája Csongrád 6753 Szeged, Kölcsey tér 16.
III kezdő iskola Farkas Gyula Baptista Általános Iskola Fejér 2433 Sárosd, Fő út 10-12.
III kezdő iskola Szent Miklós Általános Iskola Fejér 2425 Nagykarácsony, Rákóczi Ferenc utca 10.
III kezdő iskola Szili Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Győr-Moson-Sopron 9326 Szil, Dózsa György utca 1.
III kezdő iskola Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda Győr-Moson-Sopron 9317 Szany, Ifjúság utca 1.
III kezdő iskola Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola Hajdú-Bihar 4225 Debrecen, Józsakert utca 9.
III kezdő iskola Dr. Molnár István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium Hajdú-Bihar 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti utca 5.
III kezdő iskola Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola Heves 3384 Kisköre, Széchenyi István út 42.
III kezdő iskola Kompolt-Nagyúti Általános Iskola Heves 3356 Kompolt, Fő út 2.
III kezdő iskola Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda Jász-Nagykun-Szolnok 5231 Fegyvernek, Dózsa György út 2
III kezdő iskola Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola Jász-Nagykun-Szolnok 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.
III kezdő iskola Koppánymonostori Általános Iskola Komárom-Esztergom 2903 Komárom, Koppány vezér út 77-79.
III kezdő iskola Pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskola Komárom-Esztergom 2028 Pilismarót, Rákóczi Ferenc utca 14.
III kezdő iskola Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nógrád 3170 Szécsény, Magyar út 13-15.
III kezdő iskola Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Nógrád 2659 Érsekvadkert, Eötvös utca 1.
III kezdő iskola Kvassay Jenő Általános Iskola Pest 2162 Őrbottyán, Rákóczi F. utca 115.
III kezdő iskola Veresegyházi Katolikus Gimnázium Telephelye Pest 2112 Veresegyház, Fő út 106
III kezdő iskola Leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola Pest 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13.
III kezdő iskola Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pest 2097 Pilisborosjenő, Fő út 1.
III kezdő iskola Ságvári Szilády Áron Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogy 8654 Ságvár, Petőfi utca 13.
III kezdő iskola Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 8.
III kezdő iskola Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola Nyírjákói Tagintézménye Szabolcs-Szatmár-Bereg 4541 Nyírjákó, Petőfi utca 13-15.
III kezdő iskola Hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg 4334 Hodász, Széchenyi István utca 1-3.
III kezdő iskola Paksi Deák Ferenc Általános Iskola Tolna 7030 Paks, Tolnai út 19.
III kezdő iskola Bíborvég Általános Iskola Tolna 7144 Decs, Haladás utca 1.
III kezdő iskola Vasvári Általános Iskola Vas 9800 Vasvár, József Attila utca 23-25.
III kezdő iskola Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vas 9545 Jánosháza, Kossuth Lajos tér 5.
III kezdő iskola Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola Veszprém 8230 Balatonfüred, Noszlopy Gáspár utca 2.
III kezdő iskola Litéri Református Általános Iskola Veszprém 8196 Litér, Petőfi utca 8.
III kezdő iskola Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Zala 8932 Pókaszepetk, Arany János utca 7.
III kezdő iskola Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zala 8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy utca 2.
III kezdő óvoda Városi Óvodák és Bölcsőde Bács-Kiskun 6060 Tiszakécske, Béke utca 147.
III kezdő óvoda Kiskunmajsai Napsugár Óvoda Bács-Kiskun 6120 Kiskunmajsa, Bajcsy-Zs. utca 14
III kezdő óvoda Harkányi Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha Baranya 7815 Harkány, Dankó Pista utca 7/1
III kezdő óvoda Dunaszekcsői Óvoda és Konyha Baranya 7712 Dunaszekcső, Kossuth Lajos utca 43
III kezdő óvoda Muronyi Önkormányzati Óvoda Békés 5672 Murony, Arany J. utca 3
III kezdő óvoda Sajókazai Gézengúz Napköziotthonos Óvoda Borsod-Abaúj-Zemplén 3720 Sajókaza, Rákóczi Ferenc utca 21
III kezdő óvoda Nyitott Ajtó Baptista Óvoda Borsod-Abaúj-Zemplén 3533 Miskolc, Kabar utca 1.
III kezdő óvoda Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája Budapest 1196 Budapest XIX. kerület, Templom tér 19.
III kezdő óvoda Kőbányai Csodapók Óvoda Budapest 1104 Budapest X. kerület, Mádi utca 127.
III kezdő óvoda Rákosmenti Mézeskalács Óvoda Budapest 1171 Budapest XVII. kerület, Tanár utca 7-9.
III kezdő óvoda Makói Óvoda Csongrád 6900 Makó, Erdélyi püspök utca 8.
III kezdő óvoda Kertvárosi Katolikus Óvoda Csongrád 6800 Hódmezővásárhely, Hóvirág utca 5
III kezdő óvoda Ráckeresztúri Mosoly Óvoda Fejér 2465 Ráckeresztúr, Korniss utca 25
III kezdő óvoda Meseház Óvoda-Bölcsőde Eszterlánc Tagóvodája Fejér 8052 Fehérvárcsurgó, Deák F utca 9.
III kezdő óvoda Tárogató Óvoda Lepke Tagóvodája Győr-Moson-Sopron 9028 Győr, Lepke utca 35-37
III kezdő óvoda Zsirai Napköziotthonos Óvoda Győr-Moson-Sopron 9476 Zsira, Rákóczi utca 8.
III kezdő óvoda Hajdúdorogi Egyesített Napközi Otthonos Óvodák Hajdú-Bihar 4087 Hajdúdorog, Sarok utca 1.
III kezdő óvoda Gólyafészek Óvoda és Bölcsőde Hajdú-Bihar 4075 Görbeháza, Aradi utca 29
III kezdő óvoda Felsőtárkányi Óvoda és Bölcsőde Heves 3324 Felsőtárkány, Ady Endre út 59
III kezdő óvoda Egerbaktai Óvoda Heves 3321 Egerbakta, Dobó út 12/A.
III kezdő óvoda Rákócziújfalui Mesevár Óvoda Jász-Nagykun-Szolnok 5084 Rákócziújfalu, Petőfi Sándor út 15-17.
III kezdő óvoda Madarász Imre Egyesített Óvoda Zöldfa Úti Óvodája Jász-Nagykun-Szolnok 5300 Karcag, Zöldfa utca 32
III kezdő óvoda Ácsteszéri Meseerdő Óvoda Komárom-Esztergom 2887 Ácsteszér, Kossuth Lajos utca 56
III kezdő óvoda Zengő Óvoda és Bölcsőde telephelye Komárom-Esztergom 2541 Lábatlan, Óvoda utca 33
III kezdő óvoda Szandai Pitypang Óvoda Nógrád 2697 Szanda, Kossuth utca 31
III kezdő óvoda Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde Vadvirág Tagóvodája Nógrád 3141 Salgótarján, Őrhegy utca 2.
III kezdő óvoda Nagybárkányi Manóvár Óvoda Nógrád 3075 Nagybárkány, Ifjúság út 17
III kezdő óvoda Szentmártonkátai Aprajafalva Óvoda és Konyha Pest 2254 Szentmártonkáta, Óvoda utca 1.
III kezdő óvoda Leányfalu Tündérkert Óvoda és Konyha Pest 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg utca 9-13.
III kezdő óvoda Budaörsi Mákszem Óvoda Pest 2040 Budaörs, Patkó utca 2
III kezdő óvoda Tápiószentmártoni Napsugár Óvoda Pest 2711 Tápiószentmárton, Óvoda köz 7
III kezdő óvoda Szóládi Magvető Református Óvoda Somogy 8625 Szólád, Kossuth Lajos utca 40.
III kezdő óvoda Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda Somogy 7400 Kaposvár, Toponári út 49.
III kezdő óvoda Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Tagóvodája Szabolcs-Szatmár-Bereg 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 19.
III kezdő óvoda Apagyi Napsugár Óvoda és Bölcsőde Szociális Étkeztetés Szabolcs-Szatmár-Bereg 4553 Apagy, Kossuth Lajos út 155.
III kezdő óvoda Vaja Tavirózsa Óvoda és Konyha Szabolcs-Szatmár-Bereg 4562 Vaja, Damjanich János utca 50-52.
III kezdő óvoda Lengyel Laura Óvoda Szabolcs-Szatmár-Bereg 4244 Újfehértó, Árvácska utca 2.
III kezdő óvoda Bölcskei Mesevár Óvoda Tolna 7025 Bölcske, Paksi utca 21
III kezdő óvoda Vak Bottyán Óvoda és Bölcsőde Nagyszékelyi Tagintézménye Tolna 7085 Nagyszékely, Táncsics Mihály utca 13
III kezdő óvoda Kőszeg Mesevár Óvoda és Bölcsőde Vas 9730 Kőszeg, Várkör 42.
III kezdő óvoda Olaszfai Óvoda Vas 9824 Olaszfa, Ady Endre utca 15.
III kezdő óvoda Mesevirág Óvoda és Bölcsőde Veszprém 8296 Monostorapáti, Óvoda utca 5.
III kezdő óvoda Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda Veszprém 8200 Veszprém, Aradi Vértanúk útja 2/a
III kezdő óvoda Zalalövői Napköziotthonos Óvoda Zala 8999 Zalalövő, Deák Ferenc utca 5-7.
III kezdő óvoda Zalakomári Napköziotthonos Óvoda Zala 8751 Zalakomár, Tavasz út 17.
III mentor iskola Fertő-táj Általános Iskola Győr-Moson-Sopron 9437 Hegykő, Iskola utca 7-9.
III mentor iskola Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Pest 2083 Solymár, József Attila utca 26.
III mentor iskola Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola Vas 9821 Győrvár, Balogh Ádám utca 14.
III mentor iskola Boldogi Berecz Antal Általános Iskola Heves 3016 Boldog, Árpád út 23.
III mentor iskola Szent Imre Katolikus Általános Iskola Heves 3359 Tenk, II. Rákóczi Ferenc út 2.
III pilot terápiás mentor iskola Marcali Hétszínvirág Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Somogy 8700 Marcali, Petőfi Sándor utca 36.
III mentor óvoda Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Békés 5630 Békés, Baky utca 4.
III mentor óvoda Hajdúhadházi Városi Óvoda Bercsényi Utca Telephely Hajdú-Bihar 4242 Hajdúhadház, Bercsényi utca 23.
III mentor óvoda Boldogi Csicsergő Óvoda és Mini Bölcsőde Heves 3016 Boldog, Kossuth út 50.
III mentor óvoda Dorogi Zrínyi Ilona Óvoda Komárom-Esztergom 2510 Dorog, Hősök tere 2
III mentor óvoda Ajka Városi Óvoda Veszprém 8400 Ajka, Béke utca 6/A
IV kezdő óvoda Abonyi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Pest 2740 Abony, Tószegi út 58/a.
IV kezdő óvoda Ajka Városi Óvoda Vizikék Veszprém 8400. Ajka, Sport utca 10.
IV kezdő óvoda Alattyáni Óvoda Jász-Nagykun-Szolnok 5142 Alattyán, Szent István u. 12.
IV kezdő óvoda Algyői Szivárvány Óvoda Csongrád-Csanád 6750 Algyő, Kastélykert utca 17.
IV kezdő óvoda Assisi Szent Klára Római Katolikus Óvoda Borsod-Abaúj-Zemplén 3752 Szendrő, Bem utca 2/B.
IV kezdő óvoda Baktalórántházai Zengő Erdő Óvoda, Bölcsőde és Mini Bölcsőde Szabolcs-Szatmár-Bereg 4561 Baktalórántháza, Zrinyi Miklós utca 3/b.
IV kezdő óvoda Berceli Csemete-Kert Óvoda és Mini- Bölcsőde Nógrád 2687 Bercel, Kenderváros út 2/1.
IV kezdő óvoda Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda - Szent Kristóf Katolikus Tagóvodája Jász-Nagykun-Szolnok 5200 Törökszentmiklós, Kapisztrán J. u. 3.
IV kezdő óvoda Bodrogkeresztúri Nyitnikék Óvoda, Bölcsőde és Konyha Borsod-Abaúj-Zemplén 3916 Bodrogkeresztúr, Kossuth utca 68.
IV kezdő óvoda Bokréta Önkormányzati Óvoda és Bölcsőde Bács-Kiskun 6422 Tompa, Szentháromság tér 16.
IV kezdő óvoda Újkéri Mocorgó Óvoda Győr-Moson-Sopron 9472 Újkér, Iváni utca 12
IV kezdő óvoda Budapest Főváros XV. Kerületi Önkormányzat Hétszínvirág Összevont Óvoda Molnár Viktor Tagóvodája Budapest  1158 Budapest, Molnár Viktor utca 94-96.
IV kezdő óvoda Budapest XVI. kerületi Gyerekkuckó Óvoda Hermina út 66-68. Budapest 1162 Budapest, Hermina utca 66-68.
IV kezdő óvoda Chernel József Önkormányzati Óvoda Hajdú-Bihar 4285 Álmosd, Iskola Köz 9-11.
IV kezdő óvoda Janikovszky Éva Óvoda és Bölcsőde Baranya 7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 54.
IV kezdő óvoda Detki Benedek Elek Óvoda Heves 3275 Detk, Dobó István utca 5.
IV kezdő óvoda Dunaföldvár Eszterlánc Óvoda, Bölcsőde és Konyha Kossuth Lajos utca 4. Telephelye Tolna 7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos utca 4.
IV kezdő óvoda Esztergomi Kertvárosi Óvoda Komárom-Esztergom 2509 Esztergom-kertváros, Kolozsvári utca 18.
IV kezdő óvoda Felpéci Mesevilág Óvoda Győr-Moson-Sopron 9122 Felpéc, Petőfi utca 60.
IV kezdő óvoda Gyöngyöspatai Bokréta Óvoda és Bölcsőde Heves 3035 Gyöngyöspata, Fő út 65/A.
IV kezdő óvoda Hajnal Óvoda és Bölcsőde Veszprém 8246 Tótvázsony, Hajnal u. 1.
IV kezdő óvoda Halimbai Hársfa Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha Veszprém 8452 Halimba, Bányász u. 18.
IV kezdő óvoda Hernádnémeti Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Borsod-Abaúj-Zemplén 3564 Hernádnémeti, Petőfi S. u. 1.
IV kezdő óvoda II. Rákóczi Ferenc általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Eszterlánc Óvodája Hajdú-Bihar 4251 Hajdúsámson, Kossuth u. 11-17.
IV kezdő óvoda Kerekegyházi Bóbita Óvoda Bács-Kiskun 6041 Kerekegyháza, Park utca 1.
IV kezdő óvoda Kipp-Kopp Óvoda Budapest 1225 Budapest, Nagytétényi út 67.
IV kezdő óvoda Kisvaszari Napovi és Főzőkonyha Baranya 7381 Kisvaszar, Albert I. tér. 2.
IV kezdő óvoda Közép Utcai Óvoda Hajdú-Bihar 4031 Debrecen, Közép utca 2.
IV kezdő óvoda Kunpeszéri Napközi-Otthonos Óvoda Bács-Kiskun 6096 Kunpeszér, Arany J. u.1.
IV kezdő óvoda Kutasi Micimackó Óvoda, Zsebibaba Mini Bölcsőde Somogy 7541 Kutas, Petőfi u. 95.
IV kezdő óvoda Lencsési Óvoda Lencsési Úti Telephelye Békés 5600 Békéscsaba, Lencsési út 15.
IV kezdő óvoda Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda Szabolcs-Szatmár-Bereg 4244 Újfehértó, Bocskai utca 2.
IV kezdő óvoda Mese-Domb Óvoda és Bölcsőde Veszprém 8474 Csabrendek, Templom tér 13.
IV kezdő óvoda Péri Vadvirág Óvoda Győr-Moson-Sopron 9099 Pér, Szent Imre u. 11.
IV kezdő óvoda Nagyberki Manó Tanoda Óvoda somogy 7255 Nagyberki, Kossuth u. 61.
IV kezdő óvoda Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda és Konyha Baranya 7731 Nagypall, Szabadság utca 26.
IV kezdő óvoda Napfény Óvoda és Bölcsőde Hajdú-Bihar 4181 Nádudvar, Kossuth Lajos utca 8.
IV kezdő óvoda Nárai Aranykapu Óvoda Vas 9797 Nárai, Petőfi Sándor u. 37.
IV kezdő óvoda Nógrádmarcali Óvoda Nógrád 2675 Nógrádmarcal, Rákóczi út 2.
IV kezdő óvoda Nyergesújfalui Bóbita Óvoda és Bölcsőde Komárom-Esztergom 2536 Nyergesújfalu, Május 1. tér 11.
IV kezdő óvoda Olaszliszkai Kereekerdő Óvoda és Bölcsőde Borsod-Abaúj-Zemplén 3933 Olaszliszka, Petőfi Sándor út 21.
IV kezdő óvoda Öttevényi Mackó-Kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde Győr-Moson-Sopron 9153 Öttevény, Fő utca 105.
IV kezdő óvoda Pákozdi Nyitnikék Óvoda Fejér 8095 Pákozd, Arany János u. 1-5.
IV kezdő óvoda Pusztaszabolcsi Városi Óvoda és Bölcsőde (Zsiráf Óvoda) Fejér 2490 Pusztaszabolcs, Deák Ferenc utca 21/1.
IV kezdő óvoda Pusztaszentlászlói Óvoda-Bölcsőde Zala 8896 Pusztaszentlászló, Kossuth L. u. 112.
IV kezdő óvoda Sarudi Tavirózsa Óvoda Heves 3386 Sarud, Munkácsy út 2/2.
IV kezdő óvoda Soproni Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda Győr-Moson-Sopron 9444 Sopron, Zsilip utca 1.
IV kezdő óvoda Szabadbattyáni Cifrakert Óvoda Fejér 8151 Szabadbattyán, Árpád u. 40-44.
IV kezdő óvoda Szarvas Város Óvodája és Bölcsődéje Békés 5540 Szarvas, Kossuth utca 66.
IV kezdő óvoda Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Pest Százhalombatta, Gesztenyés köz 1-3.
IV kezdő óvoda Székkutasi Líbor Ilona Óvoda Csongrád-Csanád 6821 Székkutas, Murgács Kálmán utca 20.
IV kezdő óvoda Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Tolna 7100 Szekszárd, Perczel M. u. 2.
IV kezdő óvoda Tuzséri Lónyay Pálma Napköziotthonos Óvoda és Konyha Szabolcs-Szatmár-Bereg 4623 Tuzsér, Kossuth utca 72.
IV kezdő óvoda Váci Alsóvárosi Óvoda Pest 2600 Vác, Vám u. 11.
IV kezdő óvoda Vanyarci Napsugár Óvoda Nógrád 2688 Vanyarc, Mikszáth u. 4.
IV kezdő óvoda Városmajori Óvodák Budapest 1122 Budapest, Városmajor utca 59/b.
IV kezdő óvoda Vépi Vadvirág Művészeti Óvoda és Bölcsőde Vas 9751 Vép, Szent Imre u.1.
IV kezdő óvoda Vidámságok Háza Óvoda - Bölcsőde Komárom-Esztergom 2800 Tatabánya, Erőmű tér 6.
IV kezdő óvoda Zákányszéki Manó-Kert Óvoda és Bölcsőde Csongrád-Csanád 6787 Zákányszék, Petőfi u. 7.
IV kezdő óvoda Zuglói Egyesített Óvoda Tihany Tagóvodája Budapest 1141 Budapest, Tihany tér 37-39.
IV kezdő iskola Abigél Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Szendrő Telephely Borsod-Abaúj-Zemplén 3752 Szendrő, Fő út 34.
IV kezdő iskola Apáczai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vas 9700 Szombathely, 11-es huszár út 40.
IV kezdő iskola Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola Nógrád 2660 Balassagyarmat, Május 1.u. 2.
IV kezdő iskola Balatonfüredi Református Általános Iskola és Óvoda Veszprém 8230 Balatonfüred, Iskola utca 2.
IV kezdő iskola Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hajdú-Bihar 4100 Berettyóújfalu, József A. u. 11.
IV kezdő iskola BGSZC Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Budapest 1134 Budapest, Huba u. 7.
IV kezdő iskola Bői Általános Iskola Vas 9625 Bő, Köztársaság tér 32.
IV kezdő iskola Budapest X. Kerületi Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium Budapest 1108 Budapest, Újhegyi sétány 9-11.
IV kezdő iskola Csabdi Petőfi Sándor Általános Iskola Fejér 2064 Csabdi, Szabadság utca 37.
IV kezdő iskola Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Somogy  Csurgó, Széchenyi tér 9.
IV kezdő iskola Csontváry Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zala 8308 Zalahaláp, Iskola utca 3.
IV kezdő iskola Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona Budapest 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.
IV kezdő iskola Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium Heves 3300 Eger, Iskola u 3.
IV kezdő iskola Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnázium, Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Cifrakapu tér 4. szám alatti telephelye Heves 3300 Eger, Cifrakapu tér 4.
IV kezdő iskola Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda Borsod-Abaúj-Zemplén 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12.
IV kezdő iskola Debrecen-Bánki Református Általános Iskola Hajdú-Bihar 4002 Debrecen, Külső Diószegi út 176.
IV kezdő iskola Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kálvin János utca 9. szám alatti Telephelye Pest 2740  Abony, Kálvin János u.9.
IV kezdő iskola Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola Hajdú-Bihar 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 11.
IV kezdő iskola Hámori Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén 3517 Miskolc, Losonczy u. 64.
IV kezdő iskola Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Petőfi utcai Telephelye Szabolcs-Szatmár-Bereg 4484 Ibrány, Petőfi u. 1.
IV kezdő iskola Id. Szabó István Általános Iskola Nógrád 3123 Cered, Kossuth út 49.
IV kezdő iskola Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Klafszky Katalin Tagiskolája Győr-Moson-Sopron 9241 Jánossomorja, Rákóczi u. 51.
IV kezdő iskola Kádas György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Kossuth Lajos Utca 57. sz. Alatti Telephelye Jász-Nagykun-Szolnok 5310 Kisújszállás, Kossuth Lajos utca 57.
IV kezdő iskola Kálvin János Református Általános Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg 4700 Mátészalka, Nagykárolyi út 5.
IV kezdő iskola Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája Somogy 7400 Kaposvár, Kanizsai u. 67.
IV kezdő iskola Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye Jász-Nagykun-Szolnok 5300 Karcag, Kisújszállási út 112.
IV kezdő iskola Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Mathiász János Általános Iskolája Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Katona Zsigmond utca 1.
IV kezdő iskola Kerek Világ Általános Iskola Baranya 7627 Pécs, Gesztenyés utca 2.
IV kezdő iskola Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Bács-Kiskun 6100, Kiskunfélegyháza, Szent Imre herceg utca 1-3.
IV kezdő iskola Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Békés 5525 Füzesgyarmat,  Széchenyi utca 2.
IV kezdő iskola Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Budapest 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.
IV kezdő iskola Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola Felsőlajosi Tagintézménye Bács-Kiskun 6055 Felsőlajos, Iskola utca 16.
IV kezdő iskola Lencsési Általános Iskola Békés 5600 Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2.
IV kezdő iskola Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola Zala 8960 Lenti, Vörösmarty Utca 30.
IV kezdő iskola Maróthy János Általános Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg 4971 Rozsály, Kossuth utca 37/A
IV kezdő iskola Mocsai Arany János Általános Iskola Komárom-Esztergom 2911 Mocsa, Ady Endre utca 13.
IV kezdő iskola Monorierdei Fekete István Általános Iskola Pest 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43.
IV kezdő iskola Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Nádasdy Tamás Tagiskolája Fejér 8074 Csókakő, Petőfi Sándor utca 5.
IV kezdő iskola Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola Hajdú-Bihar 4064 Nagyhegyes, Kossuth utca 39.
IV kezdő iskola Nyíregyházi RIDENS Gimnázium, Szakgimnázium, Szakiskola és Kollégium Szabolcs-Szatmár-Bereg 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38.
IV kezdő iskola Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda budapest 103 Budapest, Tímár u. 10-16.
IV kezdő iskola Okányi Általános Iskola Telephelye Békés 5534 Okány, Kossuth u. 6.
IV kezdő iskola Pándi Általános Iskola Pest 2214 Pánd, Fő út 17.
IV kezdő iskola Pannonhalmi Szent Benedek Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Győr-Moson-Sopron 9090 Pannonhalma, Petőfi S. utca 27.
IV kezdő iskola Patay Sámuel Általános Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén 3926 Taktabáj, Alkotmány út 39.
IV kezdő iskola PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolája Baranya 7624 Pécs, Őz u.2.
IV kezdő iskola Pusztavámi Német Nemzetiségi Általános Iskola Fejér 8066 Pusztavám Bajcsy-Zs. utca 10.
IV kezdő iskola Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén 3908 Rátka, Iskola tér 2.
IV kezdő iskola Sokorópátkai Általános Iskola Győr-Moson-Sopron Sokorópátka, Öreg u.63.
IV kezdő iskola Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Somogy  8698 Somogyvár, Kaposvári utca 4.
IV kezdő iskola Szalántai Általános Iskola Arany János Általános Iskolája Baranya 7763, Egerág, Pozsony u. 1.
IV kezdő iskola Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Tolna 7100 Szekszárd, Szent-Györgyi Albert utca 6.
IV kezdő iskola Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola Budapest 1183 Budapest, Gyöngyvirág utca 41.
IV kezdő iskola Szigetköz Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Győr-Moson-Sopron 9232 Darnózseli, Bem Tér 3.
IV kezdő iskola Szignum Kéttannyelvű Egyházi Általános Iskola Telephelye - Boldogasszony Forrása szálláshely Csongrád-Csanád 6900 Makó, Szent István tér 22/b.
IV kezdő iskola Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola Jász-Nagykun-Szolnok 5000 Szolnok, Kassai út 29.
IV kezdő iskola Szombathelyi Neumann János Általános Iskola Vas 9700 Szombathely, Losonc u. 1.
IV kezdő iskola Tényői Ady Endre Általános Iskola Győr-Moson-Sopron 9111. Tényő, Győri út 53.
IV kezdő iskola Teveli Általános Iskola Tolna 7181 Tevel, Petőfi u. 3-7.
IV kezdő iskola Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium Bács-Kiskun 6060 Tiszakécske, Templom tér 3.

V

kezdő iskola Magyarországi Német Általános Művelődési Központ Bács-Kiskun Baja , 6500 Baja Duna utca 33.
V kezdő iskola Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI Baranya Pécs, Fábián Béla u. 7.
V kezdő iskola Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda Békés Tótkomlós, Földvári út 1.
V kezdő iskola Kántor Mihály Általános Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén Cigánd, 3973 Cigánd Iskola u. 8.

V

kezdő iskola Kőbányai Csukás István Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Budapest főváros Budapest, 1101 Budapest, Üllői út 118.
V kezdő iskola Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola Csongrád-Csanád Szeged, 6725 Szeged Dobó u. 42.
V kezdő iskola Sárszentmiklósi Általános Iskola Fejér Sárbogárd, Köztársaság út 171-173.
V kezdő iskola Mosonmagyaróvári Fekete István Általános Iskola Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 29.

V

kezdő iskola Létavértesi Arany János Általános Iskola Hajdú-Bihar Létavértes, Árpád tér 10.
V kezdő iskola Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola Heves Gyöngyöspata, Fő út 49-51.
V kezdő iskola Kádas György EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Karcagi Tagintézménye Jász-Nagykun-Szolnok Karcag, Kisújszállási út 45.
V kezdő iskola Piliscsévi Általános Iskola Komárom-Esztergom Piliscsév, 2519 Piliscsév Iskola utca 1-3.
V kezdő iskola Kállói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Nógrád Kálló, 2175 Kálló , Szent István király utca 10.
V kezdő iskola Pipacsvirág Angol Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Pest Telki, Muskátli u. 2.

V

kezdő iskola Imre Sándor Általános Iskola Pest Szentlőrinckáta, Dózsa Gy. u. 48.
V kezdő iskola Vácdukai Benedek Elek Általános Iskola Pest Vácduka, Ifjúság utca 2.
V kezdő iskola Buzsáki Általános Iskola Somogy Buzsák, Fő tér 2.
V kezdő iskola Aranyosapáti Általános Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg 4634 Aranyosapáti, Petőfi Sándor út 4.

V

kezdő iskola Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyháza, Erdő sor 7.
V kezdő iskola Würtz Ádám Általános Iskola Tamási Lajos Tagiskolája Tolna Nagykónyi, Iskola utca 315.
V kezdő iskola Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Beszédjavító Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium Vas Kőszeg, Kiss János utca 31.
V kezdő iskola Szentpéterúri Általános Iskola Zala Szentpéterúr, Kossuth u. 13.

V

mentor iskola Csabrendeki Általános Iskola Veszprém Csabrendek, Kossuth utca 14.
V mentor iskola Erzsébethelyi Általános Iskola Békés Békéscsaba, Madách u. 2.
V mentor iskola Olaszi Általános Iskola Baranya Olasz, Ady Endre u. 7.

V

kezdő óvoda Helvéciai Napvirág Óvoda és Bölcsőde Bács-Kiskun Helvécia, Sport utca 29
V kezdő óvoda Tabdi Napköziotthonos Óvoda és Mini Bölcsőde Bács-Kiskun Tabdi, Kossuth Lajos utca 7.
V kezdő óvoda Nyugati Városrészi Óvoda Istenkúti Tagóvodája Baranya Pécs, 7635 Pécs, Nagydeindoli út 2/2

V

kezdő óvoda Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Béke sugárút 57. sz. Telephelye Boldog Apor Vilmos Óvoda Békés Gyula, Béke sgt. 57
V kezdő óvoda Gesztelyi "Gyermekálom" Napközi-Otthonos Óvoda Borsod-Abaúj-Zemplén Gesztely, Posta utca 1
V kezdő óvoda Bóbita Varázspalota Magánóvoda Budapest 1047 Budapest, Attila utca 156-158.
V kezdő óvoda SZKTT Óvodái És Bölcsődéi Szatymazi Barackvirág Óvoda Csongrád-Csanád Szatymaz, József Attila utca 1-3

V

kezdő óvoda Dunaújvárosi Óvoda Eszterlánc Tagóvoda Fejér Dunaújváros, Lilla köz 1.
V kezdő óvoda Sárbogárdi Zengő Óvoda Sárszentmiklósi Tagóvodája Fejér Sárbogárd, Gesztenye sor 1.
V kezdő óvoda Ménfőcsanaki Óvoda Győr-Moson-Sopron Győr, Horgas utca 21.
V kezdő óvoda Hajdúhadházi Városi Óvoda Hajdú-Bihar Hajdúhadház, Szilágyi Dániel u. 2-4.

V

kezdő óvoda Gyöngyös Város Óvodái Dobó Úti Tagóvodája Heves Gyöngyös, Dobó út 2.
V kezdő óvoda Öcsödi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Jász-Nagykun-Szolnok Öcsöd, Vörösmarty út 25/A.
V kezdő óvoda Héregi Mesevár Óvoda Komárom-Esztergom Héreg, Iskola utca 1.
V kezdő óvoda Tari Örökzöld Óvoda és Konyha Nógrád Tar, Szondy György út 156.

V

kezdő óvoda Lövész Utcai Óvoda Malom Téri Tagóvoda Pest Cegléd, Malom tér 1.
V kezdő óvoda Nagyberényi Pillangó Óvoda és Konyha Somogy Nagyberény, Óvoda utca 1.
V kezdő óvoda Nyírmihálydi Eszterlánc Óvoda és Konyha Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírmihálydi, 4363 Nyírmihálydi, Debreceni út 11.
V kezdő óvoda Paksi Napsugár Óvoda Munkácsy utcai tagóvodája Tolna Paks, 7030 Paks, Vörösmarty utca 9-11.

V

kezdő óvoda Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda és Bölcsőde Vas Körmend, Bartók Béla utca 9.
V kezdő óvoda Visszhang Óvoda és Bölcsőde Veszprém Tihany, Aranyház u. 9.

V

kezdő óvoda Zalaszentlászlói Makovecz Imre Óvoda-bölcsőde Zala Zalaszentlászló, Kossuth L. utca 15.
V mentor óvoda Nyugati Városrészi Óvoda Radnóti M. Utcai Tagóvodája Baranya Pécs, Radnóti M. u. 4.
V mentor óvoda MATE KC Gyakorló Óvoda Somogy Kaposvár, Füredi u. 76-78.
V mentor óvoda Szurdokpüspöki Kincseskert Óvoda és Bóbita Bölcsőde Nógrád Szurdokpüspöki, Szabadság út 134.
VI kezdő iskola II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Bács-Kiskun Kecel Szabadság tér 17.

VI

kezdő iskola Vásárosdombói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Baranya Vásárosdombó Szabadság tér 16.
VI kezdő iskola Péter András Gimnázium és Kollégium Békés Szeghalom Dózsa utca 2

VI

kezdő iskola Olaszliszkai Hegyalja Általános Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén Olaszliszka Petőfi út 24
VI kezdő iskola Kelenvölgyi Általános Iskola Budapest főváros Budapest Kecsekeméti József utca 14.

VI

kezdő iskola Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiuma Budapest főváros Budapest Columbus utca 87-89
VI kezdő iskola Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskolája, Szakiskolája Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma Budapest főváros Budapest Villányi út 67.

VI

kezdő iskola Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda Csongrád-Csanád Magyarcsanád 6932 Magyarcsanád, Templom tér 3.
VI kezdő iskola Bodajki Általános Iskola Fejér Bodajk 8053 Bodajk, KIsvasút utca 2.

VI

kezdő iskola Győri Fekete István Általános Iskola Győr-Moson-Sopron Győr Kodály Zoltán utca 31.
VI kezdő iskola Ábrányi Emil Általános Iskola Hajdú-Bihar Nyírábrány 4264 Nyírábrány, Iskola utca 8.

VI

kezdő iskola Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Heves Parád Kossuth Lajos út 123.
VI kezdő iskola Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Jász-Nagykun-Szolnok Jászberény Rákóczi út 53.

VI

kezdő iskola Esztergomi József Attila Általános Iskola Komárom-Esztergom Esztergom Martsa u. 2.
VI kezdő iskola Lucfalvi Általános Iskola Nógrád Lucfalva Rákóczi út 36.

VI

kezdő iskola Galgahévízi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Pest Galgahévíz Széchenyi utca 1.
VI kezdő iskola Úri Szent Imre Általános Iskola és Alapfokú MŰvészeti IskolaI Pest Úri Rákóczi út 35.

VI

kezdő iskola Andocsi Szent Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogy Andocs Szent Ferenc tér 8.
VI kezdő iskola Színi Károly Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírpazony Vasvári Pál u. 32.

VI

kezdő iskola Tamási Aranyalma Waldorf Iskola Tolna Tamási Fő utca 2.
VI kezdő iskola Bencés Apátság Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Veszprém Tihany Csokonai u. 73.

VI

kezdő iskola Dr. Mező Ferenc Gimnázium Zala Nagykanizsa Platán sor 3.
VI mentor iskola Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma Átai Telephelye Baranya Áta, Kossuth Lajos utca 6.

VI

mentor iskola Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Pest Vecsés, Petőfi tér 1.
VI mentor iskola Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Borsod-Abaúj-Zemplén Girincs, Rákóczi utca 1.
VI kezdő óvoda Fatimai Boldogasszony Általános Iskola és Óvoda Tagintézménye Fejér Alsószentiván Béke utca 56/b

VI

kezdő óvoda Bajai Óvodaigazgatóság Újvárosi Tagóvodája Bács-Kiskun Baja Kodály Zoltán utca 31.
VI kezdő óvoda Göcsej Kapuja Bak Óvoda Zala Bak Rákóczi utca 6.

VI

kezdő óvoda Almádi Magocskák Óvoda és Bölcsőde Veszprém Balatonalmádi Mogyoró utca 1.
VI kezdő óvoda Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda Boconádi Liliomkert Tagóvoda Heves Boconád Szabadság tér 16.

VI

kezdő óvoda Pitypang Művészeti Óvoda - Gyöngyforrás Tagóvoda Budapest Budapest 1031 Budapest, Dósa u. 4.
VI kezdő óvoda Enyingi Szirombontogató Óvoda Fejér Enying Fő utca 61/a.

VI

kezdő óvoda Gátéri Liget Óvoda és Szociális Szolgáltató Bács-Kiskun Gátér Petőfi Sándor u. 12.
VI kezdő óvoda Gödöllői Óvoda Mesék Háza Tagóvodája Pest Gödöllő Szent János utca 6.

VI

kezdő óvoda Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodája Hajdú-Bihar Hajdúböszörmény 4220 Hajdúböszörmény, Désány I. u. 1-9.
VI kezdő óvoda Jásdi Mesevár Óvoda Veszprém Jásd Kossuth utca 114.

VI

kezdő óvoda Drávamenti Óvodák Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Drávamenti Óvodák, Kálmáncsa Somogy Kálmáncsa Kossuth Lajos u. 29.
VI kezdő óvoda Kosdi Csoda-Vár Óvoda, Bölcsőde és Konyha Pest Kosd Eőszi Lőrinc tér 1.

VI

kezdő óvoda Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde Fejér Kulcs Óvoda utca 1.
VI kezdő óvoda Maglódi Szivárvány Óvoda Pest Maglód Lövéte u. 10-12.

VI

kezdő óvoda Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium / Nagykamarási Óvoda Békés Nagykamarás Ady u. 9.
VI kezdő óvoda SOE Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda Aranykapu Tagóvodája Győr-Moson-Sopron Sopron Ferenczy János utca 5.

VI

kezdő óvoda Szederkényi Óvoda és Bölcsőde Baranya Szederkény Pécsi út 38.

VI

kezdő óvoda Kiss Bálint Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Talentum Református Óvoda és Bölcsőde Csongrád-Csanád Szentes Kiss Bálint utca 8.
VI kezdő óvoda Tatabányai Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Komárom-Esztergom Tatabánya Bánhidai ltp. 408.

VI

kezdő óvoda Tolmácsi Kisbagoly Óvoda Nógrád Tolmács 2657 Tolmács, Szent Lőrinc út 106.
VI kezdő óvoda Áldás Református Óvoda Szabolcs-Szatmár-Bereg Tornyospálca Kossuth u. 111.

VI

mentor óvoda Ráckeresztúri Mosoly Óvoda Fejér Ráckeresztúr, Korniss utca 25
VI mentor óvoda Zsirai Mesekert Óvoda Győr-Moson-Sopron Zsira, Rákóczi F. u. 8.

VI

mentor óvoda Orosztonyi Napköziotthonos Óvoda Zala Orosztony, Petőfi utca 10.