Iskolakertekért Alapítvány Göcsej Kapuja Általános Iskola, Bak

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt!

Támogatóink:

bio-gazdabolt.hu
barnaesfiai.hu
kertimag.com
Valeyrac Exotics
NÉBIH
Nádland
Pályázat Menedzser

Bemutatkozik a baki iskolakert

 

Göcsej Kapuja Bak Általános Iskola iskolakertje Zala megyében, Bakon található, a Rózsa utca 37. szám alatt működő általános iskola udvarán. 

 

P1030042A MOL Zöldövezet Program keretében pályázatot nyújtottunk be az év elején iskolaudvar rehabilitációjára, ami kedvező elbírálásban részesült. Ennek keretében többek között létrehoztunk egy tanösvényt, melynek mentén a vidékünkre jellemző fákat, cserjéket, lágyszárú növényeket ültettünk; fűszernövény ágyásokat alakítottunk ki. Visszaállítottuk az egykori gyakorlókertet, ahol minden osztály egy-egy ágyást gondoz. Az idei évben retket, hagymát, cukorborsót, sárgarépát, petrezselymet, céklát, sütőtököt, zöldbabot, sóskát vetettünk. Mellette az osztályok őshonos gyümölcsfákat ültettek: Margit cseresznyét, besztercei szilvát, vérbélű körtét, jonatán almát, naspolyát, meggyet, parasztbarackot, húsos somot.

A kert nagysága kb. 600 négyzetméter, részben bekerített, az iskolaudvar elkülönített részén található. A munkálatokat technika óra, osztályfőnöki, illetve napközis foglalkozások keretében végeztük, a nyáron beosztás alapján. Az iskola valamennyi tanulója /131 fő/, 10 pedagógus, portás, karbantartó, szülők /kb. 30 fő/, Tegyünk a falunkért Egyesület /kb. 10 fő/, Kistermelők Baráti Egyesülete /10 fő/, Baki Sportegyesület /7 fő/, Baki Asszonyok Faluvédő Egyesülete /6 fő/ vett részt a munkákban.

A pályázat beadását, a kert létrehozását a Tegyünk a Falunkért Egyesület (továbbiakban: TEAFA Egyesület) vezetője, Fercsák Ágnes, valamint Tamás Béláné intézményvezető helyettes tervezték el. A pályázati összeg fedezte a gyümölcsfák, fűszernövények, alginit árát /kb. 400.000 Ft/. A megvalósításban a kezdetektől sok-sok dolgos kéz segédkezett, illetve ajánlott fel gépi munkát, növényeket, vetőmagokat, trágyát, újrahasznosítható anyagokat. /kb. 200.000 Ft értékben/. Szerszámokat, öntözőkannákat, locsolótömlőt, növényvédőszert a TEAFA Egyesülettől kaptunk, illetve a fenntartónktól igényeltünk kb. 20.000 Ft értékben.

A projektet 2015. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén indítottuk el, az átadás szeptember 25-én történt. Erre az eseményre a megtermelt zöldségfélék felhasználásával saláta készült a meghívott vendégek, támogatók számára. A tanulók élménybeszámolót írtak az elmúlt időszakról, az egyik kislány a következőkkel zárta gondolatait: Lehet, hogy ez a programzáró alkalom, de igazából még csak most kezdődik el!

          P1020235   P1020244   P1030395   P1030627

 

Fenntarthatóság

Pedagógiai célunk:

-          a gyerekek környezettudatos, valamint a természetszeretetre nevelése a gyakorlatban is megvalósulhasson,

-          ismerjék meg a kert életközösségét,

-          tanulják meg, hogy milyen gondoskodást igényelnek a növények, ők maguk is részesei legyenek ezeknek a teendőknek,

-          szerezzenek olyan tudást és gyakorlatot, amit a felnőtt életükben is hasznosítani tudnak,

-          néphagyományok és vallási ünnepek felelevenítése, ápolása,

-          pályaválasztás segítése,

-          megpróbáljuk újra abba az irányba terelni a gyerekeket, hogy érezzék a természet lüktetését, változó mindennapjaikat a természet változásával éljék meg, szokásaikat is ennek megfelelően alakítsák.

-          Célunk továbbá a lassan már a falusi környezetben is eltűnőben lévő önfenntartásra való nevelés is. Mivel a családok nagy része már nem ér rá vagy nem látja szükségét annak, hogy a családi háza melletti kertből konyhakertet varázsoljon, azért mi szeretnénk elültetni a gyermekekben annak a magját, hogy bizony a lehetőség adva van, csak kicsit dolgozni kell érte, s máris friss, zamatos, egészséges ételek kerülhetnek az asztalra. A saját kezükkel és a közvetlen környezetükben megtermelt élelmiszereknek nagyobb az értéke mind tápanyagban, mind eszmeileg.

Céljaink elérését mind a tantárgyi órákon, mind pedig szabadidős tevékenységek keretében szeretnénk megvalósítani olyan formában, hogy a tanulók számára ne csak fizikai munkát jelentsen, hanem hasznos, szórakoztató együttlétet társaikkal, segítőikkel.

Több tantárgy – például környezetismeret, természetismeret, biológia, technika, fizika – tanítása során a helyszínen tudnak megfigyelni növényeket, jelenségeket, végezhetnek vizsgálatokat, kísérletezhetnek. A megtermelt alapanyagokat fel tudják használni a több éve hagyományos témahéten, az egészséghéten, ételkészítéshez, dekoráláshoz.

 

Társadalmi fenntarthatóság:

Az iskolaudvar projekt megvalósítása során a tervezéstől megszólítottuk, bevontuk a településen élőket: civil szervezeteket, önkormányzatot, vállalkozókat, szülőket, valamennyi baki lakost. Felhívásunkhoz többen örömmel csatlakoztak, támogattak bennünket. Örömteli volt látni, ahogy a nagyszülők fát ültettek unokáikkal vagy készítették el együtt az ágyásokat.

További együttműködésről személyesen, illetve együttműködési megállapodás formájában biztosítottak bennünket.

A TEAFA Egyesület tagjai a növények gondozásában segítenek, illetve növények, vetőmagok vásárlását vállalták.

Novembertől a pályaválasztás elősegítése érdekében a Baki Asszonyok Faluvédő Egyesületének klubhelyiségében, az ő támogatásukkal a termesztett zöldségféléket is felhasználva, sütő-főző tanfolyam indul felsős tanulók számára.

A Kistermelők Baráti Egyesületének tagjai a növényvédelemben, a fák metszésében, oltásban nyújtanak segítséget. Évente több alaklommal hívnak szakmai előadót a kertészkedéssel kapcsolatban. A hagyományos falunapi termékkiállításra ugyanúgy, ahogy idén, a későbbiekben is várják az iskolakerti terméseket.

A Szülői munkaközösség, a vállalkozók biztosítottak bennünket arról, hogy továbbra is partnereink lesznek a gépi munkálatokban: szántás, talajmarózás, illetve tanítási szünetben öntözésben, növénygondozásban, betakarításban.

Tudjuk, hogy az iskolakert elsősorban az iskolás gyermekek nevelésében játszik szerepet. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a gyermekek többet el tudnak érni a szüleiknél és nagyszüleiknél, mint bármilyen propaganda. A helyi társadalmunk nagyon jól fogadta és örült, hogy ismét lehetőség van az iskola gyakorlókertjének a működtetésére. Lelkesedésük és belénk vetett bizalmuk energiát ad arra, hogy folytassuk. A gyermekek tapasztalataikat továbbadják szüleiknek, s a szülők nem szeretnének kimaradni ebből. Természetesen kell mozgatórugó is egy közösségben, ebben az iskola pedagógusaira számíthatunk.

Az elmúlt években zajlott biokertész tanfolyam községünkben. Ezzel is szeretnénk ösztönözni és megtanítani a hagyományos módszereket, a vegyszermentes termelést.

 

Területi, környezeti fenntarthatóság:

Az iskolakert az intézmény területén található, önkormányzati tulajdon a KLIK fenntartásában.  

2015 – a talaj éve.

A mi kertünk talaja tápérték tekintetében közepesnek mondható, mivel leginkább homokos összetételű. Az idei évben humusszal, szerves trágyával javítottuk.

A hónap elején csatlakoztunk a komposztálás ünnepnapjához: felhívást intéztünk valamennyi osztályhoz, az itt dolgozó felnőttekhez, hogy az iskolában keletkező szerves hulladékot szelektíven gyűjtsék össze a gyerekek által készített gyűjtőedénybe. A legötletesebb alkotásokat díjazzuk, illetve benevezünk a „Magyarország komposztbajnok iskolája” pályázatba. Technika órán a fiúk a karbantartó segítségével komposztládát készítettek; ebbe kerül a hulladék az udvari, kerti zöldhulladékkal együtt. Az iskolaudvar felújítása során különösen figyeltünk a környezeti fenntarthatóságra. A TEAFA Egyesület elkötelezett az újrahasznosítás és a szelektív hulladékgyűjtés terén. Ezt a szemléletet az iskolánkban, de mondhatjuk, hogy a falu lakosságával is folyamatosan tanítják. Az udvari egyensúlyozók, mászókák és a kerékpártároló autógumik újrahasznosításával készültek. Madáretetőket készítettek diákjaink rossz állapotú tanulószékek elemeinek felhasználásával. A kerti bútorzatot pedig kidobott raklapokból állítottuk össze.

A tavasz folyamán esővíz felfogó tartályokat szeretnénk kihelyezni, hogy szárazság idején az öntözés ezekből történjen.

 

Pénzügyi fenntarthatóság:

Az iskolakertet részben pályázati forrásból, részben felajánlásokból, önerőből alakítottuk ki. A továbbiakban is megragadunk minden pályázati lehetőséget – lásd akár az Iskolakertekért Alapítvány, vagy a Humusz Szövetség pályázatát. 

Kisebb értékű használati eszközök pótlására az intézmény fenntartójától kérhetünk hozzájárulást, hiszen a konyhakerti növények ültetése, gondozása, a velük kapcsolatos ismeretszerzés a technika, természetismeret, környezetismeret tantárgyak szerves része.

Nem utolsósorban továbbra is számítunk a lakosság felajánlására is mind magvak, dugványok, szerves trágya formájában, mind pedig kétkezi, illetve gépi munkákban.

Számításaink szerint évente a felajánlásokon felül körülbelül 50.000 Ft-ra lesz szükségünk magvak, növényvédő szerek vásárlására, eszközök pótlására.

 

Időbeli, folyamatossági fenntarthatóság:

Mint ahogy az első oldalon a hatodik osztályos tanuló megfogalmazta, igazából csak most kezdődik el a munka! Az elmúlt fél év alatt sok mindent megtapasztaltunk:

-          a falusi gyermek számára sem egyértelmű, hogyan kell gondozni a növényeket,

-          a magunk által megtermelt növényeket biztonsággal fogyaszthatjuk,

-          a közös munka vidám, szórakoztató is lehet,

-          a tanórák kinti környezetben sokkal hangulatosabbak, jobban rögzül a tananyag,

-          milyen növényeket érdemes ültetni a helyi adottságokhoz.

Elsősorban olyan növényeket telepítünk, amelyek évelők, tenyészidejük vagy június végéig tart, vagy a tanév elején lehet betakarítani, például eper, málna, cukorborsó, retek, hagyma, sütőtök, cékla. A nyári hónapokra a szülők, nagyszülők segítségével gondozási tervet készítünk.

A növényvédelem érdekében madárbarát kertté szeretnénk fejleszteni a telket madárodúk, madáretetők kihelyezésével, amiket hulladék anyagok újrahasznosításával készítünk el.

Továbbra is szeretnénk az iskola valamennyi tanulóját bevonni a gyakorlókert működtetésébe, hiszen valamennyi évfolyam számára biztosít hasznos ismereteket több tantárgy tanulása során. Emellett fejleszti a gyerek szociális kompetenciáját, a közösen végzett munka erősíti az összetartozást.

A megkezdett munka fenntartása időben és folyamatosan biztosított lesz. Iskolaidőben a tanórák keretébe illetve tanórán kívüli foglalkozások keretében a diákok és pedagógusok látják el a gondozási feladatokat, a nyári időszakban pedig heti váltásban beosztva a civil szervezetek tagjai, akik egyben szülők ill. nagyszülők. 

 

Az összeállítást készítette: Tamás Béláné

 Együttműködő szakmai partnereink:fb

 

 mkne logo new   okoiskola logo   biokultura logo   ikon studioOFI logo alap fekvo RGB  zoldovoda logo nagy

 

vevi kor MárványhegyLogo regicimer   anthropolis newlogo4