Iskolakertekért Alapítvány Megyeri Úti Általános Iskola - Budapest

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt!

Támogatóink:

bio-gazdabolt.hu
barnaesfiai.hu
kertimag.com
Valeyrac Exotics
NÉBIH
Nádland
Pályázat Menedzser

Megyeri Úti Általános Iskola - Budapest

 

Iskolánk (Megyeri Úti Általános Iskola) 2008-ban elnyerte az Ökoiskola címet, ebben a tanévben pedig sikeresen pályáztunk az Örökös Ökoiskola címért. Ennek jegyében igen fontos feladatunknak tartjuk a tanulóink környezettudatos nevelését.


Az iskolánk két, nagy területű udvarral rendelkezik, így lehetőségünk van faültetésre, kiskert építésére és gondozására.


A kiskertünk kb. 8 négyzetméter nagyságú és elsősorban olyan konyhakerti növényeket ültetünk és gondozunk amelyeket az ötödikes tananyag tartalmaz: paradicsom, paprika, hagyma, bab, borsó, saláta, spenót, sóska. A gyerekek otthon nevelik fel a palántáikat (paradicsom, paprika), ennek megvalósításában segítséget kapnak a szülőktől is. A felnevelt palánták terméshozamát egy civil szervezet által felajánlott GEOHUMUSZ használatával növeljük.

 

 


Farkas Andrea – Megyeri Úti Általános Iskola - Budapest

 Együttműködő szakmai partnereink:fb

 

 mkne logo new   okoiskola logo   biokultura logo   ikon studio   OFI logo alap fekvo RGB  zoldovoda logo nagy   

 

    vevi kor MárványhegyLogo regicimer   anthropolis newlogo4             kkoszlogo